Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből - Irodalom - szocializmus 1. (Budapest, 1962)
Tamás Attila: Eszmélet (József Attila költői világképe)
csak erős vonalú feketeségük marad meg, éles kontrasztképp a tér egészét betöltő — már máshonnan is jól ismert — üveges tisztaságú levegővel. Az ellentét éles, mégsem érzünk törést a versben. Nemcsak az első, a képet vonalak hálózatává vékonyító „távol” teszi ezt, nagyobb szerepe van a két közbülső, átkötő szónak. A „szerkezet” jelentésében benne foglalt, szerves összefüggést alkotó rend fogalma az, ami a merevségnek értelmet adva szilárdsággá változtatja azt, s az ágak belső törvények által megszerkesztett egymásba-növését megértvén szemünk már valóban gyönyörködve fut végig a finom, erős ujjakként az égnek feszülő, elvékonyuló gallyakon, és már előttünk is ennek a szinte kristályos levegőnek roppant súlyát látszanak könnyedén — hiszen meg nem hajolva — tartani. 5 ez a motívum — más-más alakban, de csaknem azonos lényeggel — sokszor jut szerephez József Attila verseiben. Hol konkrét kézzelfoghatóságban, hol átvitt értelemben, plasztikus hasonlatként. (Ősz, Óda, Judit, Holt vidék, Magad emésztő . . . Téli éjszaka stb.) S ezzel az egy szilárd pontból kinövő, szerteágazó, bonyolult szerkezettel néha más jellegzetes józsefattilai motívumok alkotnak lazább-szorosabb egységet. ,,. . . jobb is volna, ha most elnéznéd velem, hogy köt hálót szellő faleveleken” — mondja szelid biztatásul „a dolgos test s az alkotó szellem” feloldhatatlannak vélt ellentétjén töprengő Ignotusnak. Az anyag maga rendeződik el a szellem rendje szerint:6 az alkony a felhők kuszaságát simítja ki szemünk előtt, a levelek libegése pedig összefüggések lazább vonalait rajzolják ki könnyedén. A hangversenytermet is „a szétterült ütem hálója” fogja össze (mint korábban az éjt a könnyű bilincsek), a hullámzó eső szálai ugyancsak hálóvá fonódnak (Hizlalt eső), s ez a mindent beborító háló néha acélosan megfeszül: „Kiterített fagyos hálóm, az ég ragyog, jeges bogai szikrázón a csillagok”. (Háló ; egy töredékében: Ragyog az ég. Terülő, fagyos háló, a jeges bogok rajta csillagok.”) Aztán majd sűrűbbé lesznek a szálak, keményebbé merevülnek a bogok. Az egek fogaskerekén „csilló véletlen szálaiból törvényt szőtt a múlt szövőszéke” (Eszmélet) ; „A múltak . . . lágy s erős szövedéke . . . kiterült előttem” (Egy ifjú párra) ; az elmaradt ölelés pedig ugyanazzal a visszavonhatatlansággal bomlik ki két ember szerelmének egészéből, mint a női harisnya finom, hibátlanul szőtt selyméből a leszaladt szem (Elmaradt ölelés miatt) ; „. . . a csillagok, a Göncölök úgy fénylenek fönt, mint a rácsok a hallgatag cella fölött” — döbben meg az Eszmélet-ben; „Csillagok rácsa csillog az egen: Ilyen pincében tart az értelem!” — jaj dúl föl másutt (Jaj, majdnem. . .). A „szövedék” talán leggyakoribb motívuma a késői József Attila verseknek. (Erre ott még kitérünk.) — Tájleírás és filozófia, szerelem és vita a megbántott költő-társsal — mindig más a téma, ezek az elemek mégis újra meg újra előbukkannak. József Attila lelkivilágában széttéphetetlen egységet alkot minden — akár a külső világban: Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát, s így mindenik determinált. 6 A valóságban a szellem törvényei és normái tükrözik az anyagi világ rendjét. 379