Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből - Irodalom - szocializmus 1. (Budapest, 1962)
Tamás Attila: Eszmélet (József Attila költői világképe)
(Visz a vonat, megyek utánad, talán ma még meg is talállak, talán kihűl e lángoló arc, talán csendesen meg is szólalsz: Csobog a langyos víz, fiirödj meg ! Íme a kendő, törülközz meg! Sül a hús, enyhítse étvágyad ! Ahol ón fekszem, az az ágyad.) „VIRRASZTÓK" A konstruktív törekvések egyik legsajátosabb magyar megvalósítójának, egyik legjelentősebb huszadik századi festőnknek művét elemezve írta méltatója: „Egry látomása . . . tündériesen, légiesen szárnyalva világgá tárul, akár a Ming-korszak kínai tájfestészete . . . Úgy érezzük: itt van a világ közepe ... E könnyedén lebegő szerkezetnek függélyes nehezéke, horgonya a pallón álló emberi alak . . . Ehhez a földbe gyökerezett, magányos, szilárd figurához viszonyítva tárul fel a kép keleties igézete: a fényszőtte, csöndes, légies végtelen.”22 Nagyon sok tekintetben ehhez hasonlóan áll szemben egymással ember és kozmosz József Attila verseiben is. (Hogy mennyiben más : modernebb József Attila proletár-tája, azt jórészt már láttuk; itt nem szükséges rá kitérni.) A Téli éjszakában a homályból előrehajló fa alatti ember én-je közti igazán egy ponthoz (az első pillanattól jelenlevő, és az ismeretlenség-teremtette feszültséget csak a végén feloldó, ekkor az előtérbe lépő önmagához) a képet; máskor esetleg a vasgyár tömör szögletén állva néz szembe a végtelennel — vagy éppen a csillámló sziklafalon, üres tér közepén ülve; de mindig egymagában. ....... ülök egy pádon. Kotyogok, mint elhagyott csolnak, sok lágy levegő locsolgat — a szabadság nagy csendjét hallgatom. Az „elhagyott csolnak” képe megint különös módon idézi föl a belső, zárt egyedülállóság élményét. Valóban: valahogy merőben idegen testet képez a hatalmas, alakját örökkön váltó ős-elem, a víz színén nehézkesen, mereven meg-megbillenő, ember-alkotta, s nélküle értelmét vesztő, holt tárgy. (Gondoljunk a Holt vidék egy részletére: „Csak egy ladik, mely hallhatón kotyog még a kásás tavon magában”, vagy a Petőfi népies hangvételű életképéből hirtelen elkomolyodással elkülönülő modern sorra: „Pihen a komp, kikötötték, Benne hallgat a sötétség.”) A József Attilafestette táj képein — már láttuk — alapegységeiből épül föl a kozmosz, az egységek viszonylagos önállósága is kidomborodik. Az ember is részint ezért jelenik meg egyediségében, magában, ugyanakkor, mikor azt is érezzük, hogy szerves része egy nagyobb közösségnek, a nagyobb egész-22 Kállai Ernő: Cézanne és a XX. sz. művészete. 394