Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből - Irodalom - szocializmus 1. (Budapest, 1962)
Kispéter András: A "Munkásírók" csoportja
vitázik. „László Gyula tanulmánya a tipikus példája annak, amikor valaki túlsókat próbál markolni, a végén keveset fog” — írja, majd szemére veti László Gyulának, hogy még csak kísérletet sem tesz a történelmi materializmus alkalmazására: „A munkásirodalmat például nem lehet a munkásmozgalom általános fejlődésétől, vagy visszaesésétől függetlenül vizsgálni. A munkásirodalom a munkásmozgalom talajából nő ki; minden ilyen vizsgálódásnak éppen az a feladata, hogy az irodalom és a mozgalom egyes fázisainak összefüggéseit megmutassa.”62 Még sokkal élesebben bírálja Zsigmond Edét, aki Petőfiről szóló tanulmányában formalista szempontokból indul ki. Például többek között ilyeneket ír: „Az a költő, aki a maga korának már konvencionálissá vált költői eszközeivel fejez ki forradalmi gondolatokat, lehet jó forradalmár, de rossz költő. A másik, aki a költői hagyományok fölé emelkedve új úton indul el bármilyen tárgyú verseivel, nemcsak jobb költő annál, de forradalmárnak is különb. Mert az olvasó öntudatlanul magába fogadja ezekből a versekből az újatkeresés vágyát s a bátorságot is hozzá.”63 Ezzel az antimarxista tétellel vitázik a kritikus s megállapítja, hogy ilyen nézőpontból nem sok újat tudhat mondani Zsigmond Ede Petőfiről. Felszínesnek tartja Kovács Imre Adyról szóló tanulmányát is, azt írja róla, hogy „csapongó, helyenként összefüggéstelen és technikai akadályokon kívül arra enged következtetni, hogy szerzője nem mélyült el eléggé a meglehetősen bonyolult Ady-problémában.”64 Ezek után a kritikai megjegyzések után kiemeli a kötet tanulmányai közül Mód Aladár Magyar jakobinusok című és Révész Ferenc: Szabadságeszme a magyar irodalomban című tanulmányát. Lukács Imrének, a Nagy István által fentebb dicsért József Attila tanulmányával kapcsolatban pedig a következőket írja -.„Lukács Imre József Attila és a munkásosztály viszonyát vizsgálja. Bár József Attilát a munkásosztály magáénak tartja, de tudja, hogy a mozgalom és a költő kapcsolata nem volt mindig zavartalan. Mint sokan mások, Lukács is hajlik a föltevésre, hogy inkább a mozgalom volt ezért felelős, mint a költő. Ennek a kérdésnek eldöntése egyelőre még korai. De ha eljön a tisztázás ideje, akkor a tárgyilagos kutatás meg fogja állapítani az elhunyt nagy költő botlásait és tévedéseit, is. Lukács Imre kezdeményezését mindenesetre üdvözölnünk kell.”65 A József Attila kérdés tisztázása nem tartozik a jelen tanulmány feladatai közé, de szükséges e véleménykülönbségek ismertetése, hogy világossá váljék, a munkásírók vállalták József Attila örökségét már akkor, amikor ez még a munkásmozgalomban sem volt egyértelműen magától értetődő. A Népszava kritikáját a munkásírók igaznak, csak túl szigorúnak találják. Földeák János ezt írja vele kapcsolatban: „Losonczy túl szigorú, ami nem volna baj akkor, ha mások csinálták volna a könyvet. De így sem baj. Legfeljebb egy-két ember megszívja a fogát.”66 A kritikai megjegyzé“ Uo. 63 Zsigmond Ede: Petőfiről. — Március. 1942. 76. 64 Népszava id. cikk. 36 Uo. 66 Földeák János levele Vaád Ferenchez. Soroksár, 1942. máro. 26. 514