Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből - Irodalom - szocializmus 1. (Budapest, 1962)
Vajda Gy. Mihály: Johannes R. Becher a magyar irodalomban
désére, s többek között Becher nevét említi.33/6 Ez (s általában a német proletárköltők magyarországi hatásának története) külön összefoglaló vizsgálatot igényel, annál inkább, mivel a polgári kritika a maguk korában gyakorlatilag nem vett róluk tudomást. Már említettük, hogy pl. a Nyugat nem foglalkozott Becherrel, — bár valószínű, hogy ő erre nem is tartott volna igényt. Irodalmi hatásáról mégis a Nyugat egyik tanítványánál is szó eshet talán, aki — igaz — erdélyi volt, s Erdély magyar polgári értelmiségének a magyarországinál sokkal nyíltabb szemű és elfogulatlanabb köréből került elő. Meliusz József állítja azt Becherről írt nekrológjában, hogy amikor a harmincas években a párt irányítása és befolyása alatt a Korunk Becher művészetét tolmácsolta, eredetiségének, ha csak „formai újdonság okából is” a polgári irodalmi sajtó sem tudott ellenállni, „s bizonyára kevesen tudják, hogy épp a Wildganson, Georgen, de elsősorban Traklon nevelkedő Dsida Jenőre oly megrázóan hatott, hogy habár csak átmenetileg, de kimutathatóan betört költői világába, utánérzésekre és egy villanatnyira az angyalokkal folytatott társalgásából a valóság felé való közeledésre késztette”.34 A fiatalon meghalt, rendkívül finom lírájú Dsida Jenőnek, a XX. századi magyar hexaméter egyik legnagyobb mesterének éteri lebegésű és elvont szépségekre szomjazó költészetében éppen a harmincas évek első felében, Becher erdélyi recepciója idején valóban „idegen” vonások tűnnek föl; új témák, a szociális együttérzés témái (Öreg postás a város végén, Az uccaseprő, Amundsen leortársa). Dsida költészetének jelentős része „halál, félelemből, titokzatos szorongásból, lidércnyomásos érzésekből, babonás remegésekből fakadt” — írja róla az erdélyi költőtárs, Áprily Lajos35, s ha olykor ki tudott szakadni közülük, úgy látszik, ebben Johannes R. Becher szívós, semmi csapásra meg nem törő optimizmusa s a valóságra bátran irányított szeme is segítségére volt. Vagy legalábbis tegyük föl, hogy így lehetett. Már bizonyosabb ennél az a közvetítő szerep, mely Becher Majakovszkij-fordításának (150 Millionen) jutott. Az ő szabad tolmácsolásában ismerhette meg József Attila a nagy szovjet lírikus poémáját,36 ebből fordított magyarra 1932-ben néhány sort. Becher a Majakovszkij formailag higgadtabb és értelmileg világos sorait még 1924-ben a német expresszionizmus formanyelvére tette át, sok proletkultos vonással: szaggatott képei inkább a harsány hangulat-effektusok során, mint belső logikai fonálon fűződnek össze. József Attila fordításán meg is látszik a német szöveg megértéséért folytatott — s nem is mindig egészen eredményes — küzdelem, mivel pontos, hűséges, adekvát fordításra törekedett volna. S ha József Attila kezében ott volt az Egyszázötven millió német változata, nyilván elkerült mások kezébe is — így Johannes R. Becher közvetítő szerepe a szovjet szocialista irodalom e fontos alkotásának esetében a magyar munkásmozgalom tagjai33ъ Gyalog János: A magyar proletárirodalom irodalmi plattformjáért! Sarló és Kalapács, 1932/8—9.44. 34 MÉLiusz József: Johannes R. Becher. Igaz Szó, 1958/10. 494—499. 36 Dsida Jenő: Tóparti könyörgés. Bp. 1958. Bevezetését írta: Áprily Lajos. 9. 36 Vö. Radó György: Egy adat József Attila műfordításaihoz. ItK 1955/2. 203. 553