Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
IV. Tanulmánytervek
szolgálatába, vele együtt Erdélybe megy, egy alkalommal a sötétség leple alatt besurran gazdája nejéhez s a félrevezetett úrnőnek félvér-gyermeke születik.” József Attila melléhúzza az egész részt. Ugyanazon az oldalon aláhúzza az alábbit: „Történeti regényei... szintén a múlt dicsőségére mutattak, de már modem formában.” I. 156. József A. aláhúzza Pintérnek alábbi, Eötvös József A nővérekjéről tett megállapítását: „A regény alapgondolata az, hogy a kunyhókban gyakran nagyobb a megelégedés, mint a kastélyokban.” Ugyancsak Eötvösről melléhúzza ezt a megállapítást : ,,. . .idealizáló lelkesedését a védtelen emberek és háttérbe szorított néprétegek iránti lelkesedése eléggé meg. magyarázza.” (Az utolsó két szót külön aláhúzza.) Ugyanezen az oldalon aláhúzza meg a következő megállapításokat: „A gondolatok gazdagságára és az érzelmek nemességére nézve egyetlen magyar regényíró sem múlja felül.” „Mindig költői lendületre törekedett.” I. 158. (Petőfi) „Sok nyomorúságon ment át, mégis megőrizte ideális gondolkodását.” Ezt a mondatot mellé- és aláhúzza, a „mégis” szót külön háromszor. I. 163. (Petőfi) „A nők alakját eszményi fénnyel vette körül s mindenkor úgy közeledett hozzájuk, mint egy ábrándos ifjú.” (felkiáltójel a margón.) — A Cipruslombokról: „A hirtelen halál lesújtotta a költőt, ébredő vonzalmát részvét és fájdalom váltotta fel, képzelete hevesen csapongott s egész sor búsongó verset szentelt a kedves leány emlékének.” I. 165. melléhúzza az alábbi fejtegetést: „A szépség és jóság megtestesülését látja Júliában. Alakját glóriába vonja. Ha bántalmak érik, feleségében találja vigaszát; ha derűs napjai vannak, hitvese magasztalására Írja költeményeit. Őt dicsőíti dalban és ódában, ditirambban és rapszódiában, könnyek és mosolyok között, az igazi költészet mámoros nyelvén. Nem tudja minek nevezze ezt az asszonyt, ha a merengés alkonyában bámulva nézi szemeinek esti csillagát; e nő tekintete ráröppenő szelíd galamb, melynek minden tolla a békesség egy olajága s melynek érintése oly jó, mert lágyabb a selyemnél s a bölcső vánkosánál; hangjára a száraz téli fák zöld lombokat bocsátanak, azt gondolván, hogy itt már a tavasz, mert énekel a csalogány. Ha csókban olvad össze ajkuk, eltűnik a világ s minden rejtélyes kedvét kiárasztja az örökkévalóság ; egy égbe rontó képzelet tündér leánya ez a nő, a legvakmerőbb reményeket megszégyenítő ragyogó valóság, a léleknek egyedüli, de egy világnál többet érő kincse. Szép ifjú hitvese mellett örök szerelemről álmodozik, mikor egyszerre balsejtelmek lepik meg : a völgyben még nyílnak a kerti virágok, de sötét haja őszbe vegyült már... elhull a virág, eliramlik az élet... szép hitvese itt ül ölében : ma még itt, holnap már sírja fölött; .. .és eldobja az özvegyi fátyolt. A halhatatlan költemények hosszú sora örökíti meg ezt a verőfényes és mégis borús szerelmet. (Minek nevezzelek, S eptember égén, Szeretlek kedvesem, Itt benn vagyok a férfikor nyarában, Itt van a ős , itt van újra, Pacsirtaszót hallok megint, Beszél a fákkal a bús őszi szél.) I. 168. Pintér Jenő Petőfiről megállapítja: „A szabadságharc idején írt hazafias, politikai és forradalmi költeményei jórészt hevesen gyűlölködő versek, de van közöttük néhány művészi alkotás.” — Ugyanezen az oldalon: „Petőfi Sándor hazafias költeményei, leszámítva politikai és forradalmi verseinek egy részét, mindenkor kitűnő 19* 291