Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
I. Tanulmányok, cikkek, bírálatok
benőtt. Már most akinek ilyen a lova, az bizony nem közönséges ember. De a nem közönséges embernek a dolga, a cselekedete, a története, a kalandja, egyszóval semmiféle vonatkozása nem lehet közönséges. Tehát ebből az állításból, hogy az a táltos paripa parazsat uzsonnázik, művészileg szükségszerűen egész, önmagában lezárt világ keletkezik, — világ, amelynek minden fontja archimédeszi font. Ennek a világnak a tényei nem valóságos tények, azonban — és ez a fontos — e nem valóságos tények összefüggése valóságos és teljesen megfelel a valóságos világ összefüggéseinek. Tehát éppúgy szemlélhetjük rajta a valóságos világ összefüggéseit, mint a valóságos tények állításából származó művön. A valóság ellentétei a műben ritmusként szeref élnék. A versköltők élnek a legföltűnőbb ritmussal, — a versköltők használják a legföltűnőbb ellentéteket. (Egy hattyú száll fölöttem magasan, Az zengi ezt az édes éneket, Oh lassan szállj és hosszan énekelj, haldokló hattyúm, szép emlékezet! Petőfi.) Miért? Mert a valóság formás, tehát a valóságnak is kettős minősége van. A formás valóság különbözőneműek folytonossága. Különbözőnemű mivoltára irányul alakító értelmünk és folytonosságához tapad szemléletünk. Ez dialektikusán történik. Mert noha szemléletünk tafad a folytonossághoz és nem az értelmünk, mégis a folytonosságot értjük: és jóllehet nem a szemlélet, hanem értelmünk irányul a különbözőnemüekre, mégis a különbözöneműeket szemléljük. Tehát 1. a valóság folytonossága szemléleti, de mint szemléleti folytonosság, értelmi: 2. a valóság különbözőneműsége értelmi (kategórikus), de mint értelmi különbözőneműség, szemléleti. Ez a mi esetünkben azt jelenti, hogy a műben amely végső szemléleti egész, a valóság ellentéteinek, összefüggéseinek ritmust kell adniok, mert különben az összefüggések, ellentétek szemléletisége elsikkad. És más oldalról — a mű ritmusának ellentétet kell az értelem tudomására hoznia, mert különben a ritmus nem valóságos, hanem csak káprázatféle. Már pedig ha a ritmus nem valóságos, úgy a mű nem lehet egész. Hiszen több dolognak (hangnak, stbi-nek) egyetlen egészként való szemlélete csak ritmusosan lehetséges*. Már pedig minden eddigi tételünk értelmében szükséges, hogy a műben több dolog alkosson egyetlen egészet. De szükséges ez azért is, mert a valóságnak egyszerű egységekre való bontása fikciókhoz vezet, a szemléletet, amelynek jegye a folytonosság, szépszerével megöli és az elmét a formális ismétlés taposómalmába fogja. Az összetett egész azonban megadja a szemléletnek s az elmének egyaránt, ami az övé, azazhogy csekket ád róla: a folytonosság fejében ritmust, emennek minőségre szóló ellentétet. * Vö. : Wundt: Bevezetés a pszihológiába. 7 József Attila III. 97