Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
I. Tanulmányok, cikkek, bírálatok
az első ilyen keresett tárgy, személy az édes anya. Totis szerint a valóság szegényebb, a képzeletvilág gazdagabb, amiben nyilván minden parapatiás egyetért, hiszen parapatia tünete, ha a valóság elől az egyén a képzelete világába menekül. Viszont hogy miképpen találja meg a serdülő azt az egyedüli szerelmi tárgyat, amelyet keres, amelyet csakis fantáziája nyomán kereshet, a jóval szegényebb valóságban, tehát mikor válik nemileg lélekben is éretté, arra válasz nem adható. Azaz hogy a válasz minden esetben parapatia. Ezt persze Totis nem mondja, hanem én említem, nehogy Totis könyve még jobban parapatiához segítse az amúgy is meghajszolt, megfélemlített proletár ifjakat. Azt is ideírom, hogy egészséges embernél a képzelet a valóságos életet szolgálja, tehát nem a képzelet gazdagabb és nem a valóság szegényebb. De Totis nem is állíthat egyebet, mert az a véleménye, hogy a nemi ösztön durva. ,,Ha ma az élet egyenesen a nemi vágynak tisztán testi megnyilatkozásaira nevel, akkor a fiatalság kötelessége, hogy saját egyéni kultúrájával a testi vágy fölé azt az épületet emelje, ami a durva nemi ösztönt emberivé és személyessé alakítja” — írja. Minden szava hamis. A mai ,,élet” a nemi vágy testi megnyilatkozásainak az elfojtására nevel. És gondolattalan kispolgári beállítás, hogy az ifjúság saját egyéni kultúrájával fölszabadulásra tehet szert. Az ifjúi és egyéni kultúra az általános kulturális fölépítmény része, amelyet megváltoztatni csak a gazdasági alap megsemmisítésével és új gazdasági alap teremtésével lehet. Totisnak nincs olyan szava, amely a marxizmussal és a pszichoanalízissel ne ellenkeznék. Szerinte ,,a lelki érettség bíráját a legkevésbbé a mai társadalom erkölcsében keresheted, de sehol másutt sem keresheted, csak saját magadban”. Ezzel szemben úgy a tudományos szocializmus, mint a pszichoanalízis azt tanítja, hogy az egyén számára az erkölcsök a társadalommal együtt adottak, az egyén ezeket az erkölcsöket még gyermekkorában, amikor tudatával feldolgozni még nem tudja, a magáévá teszi. Innen az, hogy az egyén „idegessé” válik, saját magával meghasonlik, mert ami ellen társadalmi méretekben küzd, az megvan benne is, annak ő is részét alkotja. Az életösztön a társadalomban születő egyén számára nem lehet más, mint a társadalmi élet ösztöne, minthogy pedig a tőkés társadalom elháríthatatlan akadályokat emel az életösztöne kiélése elé, az egyén már a gyermekkorban olyan konfliktusba kerül saját magával, amely egyénileg megoldhatatlan. A társadalmi élet ösztöne kizáró ellentétévé válik a kapitalizmusban az életösztönnek, tehát — kizáró ellentétről van szó — nem alkothatnak egységet. Az ilyen alapon létrejött lelki konfliktus hasonlít a kapitalizmus lényegéből folyó gazdasági válsághoz. Az életösztön úgy kerül szembe a társadalmi 9 József Attila III. 129