Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
II. Másokkal együtt írt prózai művek
47. KI A FALUBA! írták: FÁBIÁN DÁNIEL és JÓZSEF ATTILA Magyar Ifjúság! Lángtaraj ú kakas ugrott a gyepre. Szellemi lustaság csattogtatja szárnyát, iskola-udvari szajkók rebbennek föl, idegenből hozott papagályok riadoznak, mint a megdobott madárfalka. Ki dobta el a követ? Honnan e rettenet? A Bartha Miklós Társaság merészkedett föllépni azzal, hogy ifjúságunk figyelmét fölhívja a magyarság életadó rétegére, a parasztságra. A magyar föld szellemi megművelése még elvégzendő föladat és máris belegázolnak vetésünkbe jobbról mindazok, akiknek számára a mai magyar élet germán hősök kívánatos Walhallája. És máris letépik virágainkat balról azok, akiknek a magyarság léte legföljebb a megélhetésükhöz szükséges rossz s akiknek számára a sóvárgott demokrácia csak automatabuffet. Ügy bíráskodnak fölöttünk, mintha néprajzi mozgalom volnánk, a tudományban meg romantikusok, tehát az értelem fogalmi formáit megbontó álmodozók. Teszik ezt pedig azok, akik a ténytudományi és értéktani osztályokat ellenünk való becsmérlő járatukban összevéteni nem röstellik. Teszik ezt azok, akik néhány tényből, amely még az indukció valószínűségi érvényéhez sem elegendő, teljesen tudománytalanul azt az egyetemes igényű és pirulni való tételt állítják, hogy „a nép . . . minden falatot az „urak” asztaláról kap”1. A „baloldal“ szemünkre hányja, hogy reményeit hiába fűzte hozzánk, hogy a dobuccai hasznos fűszeresek bolthelyisége számunkra nem a magyar jövendő egyháza, hogy kultúrértéket számunkra nemcsak a pesti sajtó és Schnitzler Artur meg Maurois jelentenek. Magyarul, 1 Magyar ^ Szemle, 1930. jan. Győry J. : Elképzelt parasztklasszicizmus. Vő. : Új Magyar Föld, III. József Attila : Magyar Mű és Labanc Szemle. 197