Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
III. Töredékesen fennmaradt tanulmányok
len, hogy ezt az idézett regényt, vagy bármelyik másikat is, egyetlen pillanatban írta meg legyen Dosztojevszkij, holott ha a művészet alakot állító intuíció, úgy az másként nem is lehetne. Mi tudjuk, hogy ez nincs így, mert Dosztojevszkij gyakran abbahagyta az írást, sok részletére aludt is egyet, meg is feledkezett róla, — ezenközben pedig természetesen számtalan intuíciója volt, amelyek a Karamazov testvérekben nincsenek benne, amelyek ha benne volnának, úgy talán éppen művészi voltát vesztené el a regény. Vagy fogadjuk el azt, hogy amikor a hetedik fejezet közepén abbahagyta, avagy bármikor is abbahagyta, mert látogatója érkezett, akivel elbeszélgetett egy félórácskát, majd pedig munkájára hivatkozván újfent írni kezdett, — akkor a közbeeső intuíciók után csodálatosképpen csak olyan intuíciói voltak megint, amelyek pontosan és olyan módon illettek a már megírottakhoz, amelyet művészinek nevezünk? Ha így fogjuk föl a dolgot, akkor sem oldottunk, nem értettünk meg semmit, hanem csupán a lényeg szót cseréltük föl oly kifejezésekkel, aminő a „csodálatosképpen” és az „olyan módon”. Ha pedig mégis inkább véletlennek kívánjuk hívni azt, hogy a Karamazov testvérekben az intuíciók úgy kapcsolódnak ahogyan kapcsolódnak, akkor ez a véletlen törvényes véletlen, vagy ha nem, akkor egyáltalában nincs is művészet. De ha törvényes véletlen, ami annál is inkább, mivel meg van az a szokása, hogy minden műalkotásban fellelhető, akkor nregintcsak az elvégzendő feladatok közé tartozik a törvényes véletlen törvényének a megértése a művészeten belül. így azonban igazán nincs szükségünk arra, hogy a művészet szellemiségét, az ihletet a törvényes véletlen törvényének nevezzük el és megint csak értetlenül ott álljunk az új kapu előtt, mialatt csak annyit értünk el, hogy miközben a művészetet intuíciónak állítottuk, azonközben intuíció voltát meg is tagadtuk. Ugyanígy vagyunk azzal, ha kijelentjük, hogy a Karamazov testvérek intuícióit nem a véletlen és nem is a csodálatosképpen к tartja össze és teszi művészetté, hanem azok ki- és összeválogatott intuíciók, mert a dolognak ilyeténképpeni megfogalmazása szerint az intuíciókat nem az intuíciók, hanem ki- és összeválogatásuk köti egybe és teszi művészetté. Egyszóval, a fönti intuícionista esetek szerint sem az intuíció a művészet, hanem a „csodálatosképpen”, az „olyan módon”, a „törvényes véletlen”, avagy „az intuíciók ki- és összeválogatása” De hogy más példát is lássunk, hasonlítsuk csak össze az eposzt a történettel és a tapétát a festménnyel. Az eposznak van eleje és van vége, a történetnek nincsen. Az eposz alakjában elhatárolt idődarab, ám belső időtartalma végtelenség, míg a történet alakjában a végtelen idő, tartalma pedig mindig az adott pillanat, 16 József Attila ГТТ. 241