Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
IV. Tanulmánytervek
előadásokban bizonyította, hogy Babits nem igazi költő, nem nagyság. Valóban nagyműveltségű ember, de ítélete sohasem helyes, mint költő pedig közönséges kókler.” Nem bizonyos azonban, hogy ezek a beszélgetések 1929 tavaszán, 1929 nyarán, vagy 1930 tavaszán-nyarán, tehát a cikk megjelenése után játszódtak-e le. Az utóbbit az támasztja alá, hogy a költő Fábián Dániellel 1930 tavaszán-nyarán került szorosabb viszonyba. A Babits-kötetről való beszélgetésekről számol be, a beszélgetések tartalmát is reprodukálva Németh Andor (JA 104—106. 1.) is. Komlós Aladár (Emlékezéseim JA-ra — kézirat) elmondja, hogy mind 6, mind Németh Andor igyekeztek lebeszélni a költőt a cikk közzétéléről. A cikk megírásának indítóokaival sokat foglalkozott az irodalom (Legrészletesebb és legjobb összefoglalás : Németh Andor : JA é. k. ; Csillag 1948. márc. 4. sz. 33. 1.) Rámutatnak arra, hogy József Attila már hosszabb idő óta úgy érezte : Babits Mihály nem becsüli eléggé. (1. az erre vonatkozó adatokat Basch Lóránt : József Attila Baumgarten-díja —■ kézirat, a MTA Irodalomtörténeti Intézet Archívumában). Osvát halála után, avval kapcsolatban is, hogy Ignotus neve lekerült a Nyugatról, s hogy a Nyugat meghirdette a „Nemzeti koncentráció”-t, támadássorozat indult meg, elsősorban a polgári radikális körökből Babits ellen. A támadások egyik célpontja az „írástudók árulása” c. cikke volt. (1. NA : JA. 103—104. 1.) A Toll, amelynek jó kapcsolatai voltak Ignotussal, vele rokonszenvezett s Babits ellen foglalt állást. J. A. is természetszerűen az őt szeretettel támogató Ignotussal érzett. Basch Lóránt (id. m„ 7. 1.) egyenesen úgy véli, hogy a cikk megjelenéséhez nagyban hozzájárultak éppen a Toll köréhez tartozó írók, akik „nyilván eszközül használták fel kampányukban a fiatal költő Babitsellenes indulatának dühödt kitörését.” Véleményünk szerint hozzájárulhatott a cikk megjelentetéséhez a fiatal költő körében, s általában mind a polgári baloldali, mind a népies irodalmi körökben, uralkodó erős Babitsellenes hangulat, ám ugyanakkor kétségtelennek tartjuk, hogy a költő egyéni elhatározása, Babitsról alkotott saját véleménye volt a döntő nemcsak a cikk megírásánál, hanem közzétételénél is. A megjelentetés egy másik indítóoka : a Nyugat 1929. december 1-i számában Németh László alapjában lebecsülő és fölényes hangi! bírálatot közölt a Nincsen apám sem anyám kötetről, s József Attila — joggal —- ezt Babits véleményének is tekintette. L. erre vonatkozóan Németh Andor leírását (JA é. k„ Csillag, 1948. márc. 4. sz. 33. 1.) : „Az olvasóra bízzuk, képzelje el, mit érzett a fiatal költő, mikor a Nyugat friss számát izgatottan fellapozva e fölényesen szánakozó sorokat, melyek mint szemetet fricskázzák ki az irodalomból, megpillantotta. Ha azt mondjuk, hogy előbb elsápadt, aztán fülig vörösödött, hogy reszketni kezdett, hogy ájuídozott a felháborodástól, keveset mondunk. A fogait csikorgatta dühében, szemét elborította a vér, ölni akart. Az volt az érzése, hogy megfullad, ha nem áll a sértésért bosszút. És nem a bírálóra haragudott, hanem Babitsra, aki hagyta, engedte, helybenhagyta, hogy a lapjában csúffá tegyék.” Végül: A Nyugat 1928. december 1-i számának élén megjelent Illyés Gyula feltétel nélkül elismerő bírálata Az Istenek halnak . . . kötetről; József Attila evvel a bírálattal nem értett egyet; a Múzeumban őrzött (most lappangó) példányt megjegyzéseivel és aláhúzásaival látta el, s mintegy erre a bírálatra feleletül is szánta a magáét. (Említi ezt a példányt Fövény Lászlóné : József Attila, 102. 1., s idéz belőle két megjegyzést: „Ha a cikk azt írja, hogy Babits könyve a kultúra legsajátosabb szava, ő eléje szúrja : a >polgári ellenforradalmi kultúráé« — ha a cikk azt mondja, hogy Babits „éppen úgy szemben állt korával, mint többi forradalmár kortársai, ő a forradalmárt áthúzza és föléje írja': »kispolgár«.J 298