Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
IV. Tanulmánytervek
A bírálatra Babits Mihály s a Nyugat közvetlenül nem válaszolt. A Nyugat 1930. február 16-i számában, az Árkádia rovatban (322. 1.) csak az alábbi glosszát közölte: "Az istenek halnak, az ember él. —A,, Toll” c. hetilap Babits Mihály verskötetéről kritikát közöl, mely különlenyomatban is megjelent. A kritikus azt az újítást hozza be, hogy a verskötet egyes strófáit ízlése szerint átdolgozza. Ezt például : A csupasz fák csúcsa mint tűk hegye bök be az égi flanellba : Az Isten a földet hóba és ködökbe puhán becsavarta, hogy óvja azt a pár maradék plántáját, amit az ember nem irtott ki még, s amik a bus tavaszt várják szabadon vagy kertben — így igazítja ki : Az Isten a földet puhán becsavarta égi flanellba ráfonta, kötötte havát, ködét, hogy óvja azt a pár maradék plántáját, amit az ember nem irtott ki még — de még jobbnak tartaná igy : Csupasz fák gémberedő ágát puha gyolcs-ködbe csavarja, fedi : az Isten megóvja világát; az ember lelkét vaksággal veri.” Schöpflin Aladár ennyit jegyez csak meg: „Arra, hogy Babits költészetét tagadja, csak a támadók legalja vetemedik” (Hajsza Babits Mihály ellen, Nyugat 1930. I. 762—766. 1.) A bírálatról az egykorú sajtóban néhány cikk emlékezett csak meg. Elsőnek a Szegeden megjelenő Homokóra, 1930. febr. 5-i (III. évf. 5. sz., 15. 1.) számában, a Reflektor rovatban. Péter László szerint, aki az adatra felhhda a figyelmet, (1. J. A. Szegeden, 50. 1.), a cikk szerzője valószínűleg a hetilap szerkesztője, Magyar László, a költő szegedi barátja. A cikk szövege: „József Attila, a Szegedről elszármazott fiatal, tehetséges költő a Budapesten megjelenő »Toll« című irodalmi és kritikai hetilap egyik utóbbi számában kritikai tanulmányt írt Babits Mihályról és újonnan kiadott verseskötetéről, melynek címe : »Az Istenek halnak, az Ember él.« Az ifjú poéta, fiatalságának túltengő temperamentumával ront rá a gazdag irodalmi sikerek hajóján evező Babitsra és mint az apa rossz gyermekén, jól elveri rajta a port. Nesze neked Babits, érzik ki József Attila minden sorából és szinte hallani a kritika nádpálcájának suhogását. Ha Babits Mihály nagyon szívére venné és tüdejére szívná ezt az irodalmi elnáspángolást, akkor talán soha többé nem ír egyetlen sort sem. 2. Visszhangja 299