Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
IV. Tanulmánytervek
Ettől azonban nem kell tartani, mert a sikerekben arrivált poéta bizonyosan tudja, hogy nagy emberek nagyokat botlanak és ez a legutóbbi kisiklása nem ronthatja le és nem teheti vitássá az ő költői övrjének értékét.” A Kortárs c. hetilap 1930. február 11-i (I. évf. 3.) számában (19. 1.), a Kritikák rovatban L. P. P. (hakatos Péter Pál) ír magasztaló hangú ismertetést. JÓZSEF ATTILA : TÁRGYI KRITIKAI TANULMÁNY József Attila nem szokott kertelni. Ezt nem személyére vonatkozóan értem. Eleddig minden megjelent Írását olvastam s nyugodtan állapíthatom meg : írásai őszinték, bátrak, termőek, mint a föld, amelybe gyökereznek. Igaz, hogy e felsorolt tulajdonságok még csak kellékei a művészi, kritikai alkotásoknak. József Attila tárgyi kritikai tanulmánya Babits Mihály legújabb verseskötetéről (,,Az Istenek halnak, az ember él”) íródott. (Őszintén, bátran, termőén). Hogy mért éppen Babits legújabbJrötétéről ? Mert Babitsot formaművésznek ismeri a magyar közvélemény. Es József Attila éppen e legutóbbi kötet alapján mutatja ki, hogy az új Babits Mihály formaművészete egyenlő rímek, ritmusok, felelőtlen szójátékok kellékkiállításával. Ez a „kimutatás” aztán kíméletlen, mint maga az igazság (még akkor is, ha nagy I-vel írnám, mint Babits szokta) és a tiszta ész. De ez a tanulmány — mindenek előtt és mindenek ellenére — kritika, mert nem az író lelkiállapotáról, testi és szellemi alkatáról, szokásairól, tulajdonságairól mond szellemes dolgokat, hanem a művet magát vizsgálja, boncolja, amely abban a pillanatban elszakad írójától (a közönség számára), amikor és amely pillanatban könyvvé lett. Ezzel párhuzamosan azonban más is történt e nyúlós és szép lelkű magyar közegyvelegben — és ez a fontos : az elnáspángolt és ájulásba rugdalt kritika a pesti szép-itészek ellenére is életretámadt (szegény kicsi féreg Gyulai óta nem tudott megnőni). Életre támadt annak ellenére is, hogy Szabó József remek pamfletje s Kosztolányi sekélyes, — még azt sem mondhatom, hogy szemléleten alapuló, Adyval holta után személyeskedő „kritikája” megjelent. Sőt! Éppen ezeknek ellenére! Aki józanul olvas és ítél, vegye kezébe e három munkát és a józan ész követelményei alapján állapítsa meg a lényegi különbséget. József Attila csak egyben hibázott : nem kereste meg Babits e legújabb könyvének hibacsíráit. Pedig ez a kutató-visszavető út egyszerű és világos : e hibacsírák már a „Nyugtalanság völgyé”-ben ágyaztattak el — talán nem első esetben, de túlnyomóan itt jelentkeztek s itt keveredett már összeütközésbe —• észrevehetően — a forma a tartalommal. •— Ha azonban ezt figyelmen kívül hagyta is József Attila, a kritika feltámasztására irányuló kísérlete mégis sikerült. Sikerült minden fölényes, avagy gyalázkodó fintor ellenére is, aminthogy sikerült József Attilának mély és nagy verseket alkotnia a magyar talaj istenes erejével. Ez már nem a tanulmányra vonatkozik, csak abból következik : igenis nyers, brutális szavakkal, az írásait egyszer már minden melléktekintet nélkül fejéhez kell vágni ennek a vének diktatúrájában pusztuló és kisajátított Magyarországnak. Még ha Babits Mihályról esett légyen is szó. * Egy szabadkai magyar lap cikkírója (Tamás István : Fej és írás, Napló, 1930. február 16) így látja : ,,. . .röpiratával, amelyben alaposan 300