Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)

IV. Tanulmánytervek

majd újból összerakta azt. Formai tökélyeit, tartalmi tárgyilagosságát oly élethűen vetítette fel, hogy a hallgató szinte maga előtt látta a hűvös csarnok szabályos kockaköveit, az antik világból fejét felütő, de talapzatát vesztett korinthusi oszlopfőt: egy végtelenül hideg lelket, amelyik félelmetes szabatossággal és biztonsággal jár-kel ásatag dolgok között, amiknek semmi de semmi köze a való világhoz, a mához. A sziporkázó szellemességű bírálat­ban már ott bujkált a felelősségrevonás is . . . — Engem annakidején a »Lázadó Krisztus«-ért perbefogtak, el­tanácsoltak az egyetemről, — forrt fel Attila a saját szavaitól, — és nincs senki, aki perbeszálljon azzal, aki az élő magyar költészetből múzeumot akar csinálni!” Ugyanerről a felolvasásról József Jolán is megemlékezik (JA 1941 : 307. 1.). A bírálat hatása kétségtelenül mély volt, s végeredményében erősen ártott a költőnek. Ha túlzás is az a fogalmazás, hogy ez írásért „méltatlanul és irtózatosan kellett bűnhődnie, vezekelnie egész életében” (Bányai: i. m. 85. 1.), az kétségtelen, hogy Babitsnak és a Nyugat egész körének komoly és érthető neheztelését vonta magára ; ami azután kétségtelenül megmutatkozott abban, hogy a Nyugat a későbbi években csak kevés versét közölte, hogy az írói-költői értékrendben alacsonyabbra helyezte valóságos értékénél, hogy a Baumgarten-díj kiosztásakor érdemtelenül háttérbe szorult. Németh Andor szerint: ,,E tiszteletlenhangú förmed­­vénnyel a Baumgarten alap kurátora ellen, Attila kizárta magát a támogatást „ érdemlő tehetségek sorából”. (JA é. k. Csillag, 1948. március, 4. sz. 34. 1.) L. Babits Mihály nyilatkozatát: „Voltak írók, kikről személyes okok gátolták, hogy írjak. József Attila szegény maga tette ezt számomra nehézzé.” (írók két háború közt, Előszó 11. 1.) Ezen az állapoton a későbbi, Babitsot megkövető Magad emésztő s a Babitshoz intézett levelek sem változtattak lényegében. 1. JJ. 1941 : 308—309 ; és Németh Andor, József Attila : 107. 1. : ,,. . .ha Babits és a Nyugat éretlen diákcsínynek fogja fel József Attila merényletét, miért nem húnyt szemet a diákcsíny felett, amikor a diák megérett és költő lett, nem méltatlan a Nyugat legnagyobbjaihoz?”; ugyanüyen értelemben, de még élesebben ír Bányai L. : Négyszemközt József Attilával, 86. 1. és Kodolányi János; JÁ-ról, Magyar Élet 1938 szeptember (szerinte pl. : „Attilának bocsánatkérő levelet kellett írnia Babitshoz s meg kellett tagadnia cikkét, hogy segélyben részesülhessen.”) másképp Basch Lóránt: József Attila Baumgarten díja c. kéziratos tanul­mányában ; az ő érvelésével azonban nem tudok egyetérteni. Kétségtelen, hogy később maga József Attila is túl élesnek érezhette támadását; erre vall Egy költőre c. verse ; erről szól Bányai L. (i. h. 87) : „Sokszor emlegette nekem, . . . mennyire fáj neki, hogy így melléfogott a dolognak.” Basch Lóránt (i. m.) szerint Szabó Lőrinc kevéssel a kritika megjelenése után pontról-pontra megvitatta azt J. A.-val és sikerült meg­győznie is arról, hogy nincs igaza. 3. Értékelése Az „Istenek halnak, az ember él” bírálat értékelésével aránylag sokat foglalkozott a József Attila irodalom. J. J. (307—-309. 1.) szerint : „Ez a pamflet végső fokon nem Babits Mihály személyét akarta megbántani. A hányott-esett hajléktalan, éhező ember a költőnek kijáró megbecsülést és elismerést akarta érezni, meg-302

Next