Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
IV. Tanulmánytervek
S vájjon a Bartha Miklós-Társaság ismeri-e, érti-e a parasztot ? Említettük már, hogy a cikkírók a paraszt mibenlétéről nem világosítj ák fel az Új Magyar Föld olvasóját, hanem ennek fejében hannincötször használják röpiratukban az „ideológia” szót, ezt a legújabban bevezetett monstrumot, amely elé az egész társaság meghatottan járul s amikor programot vagy meghatározást akarnak adni, elegendőnek tartják az „ideológia” szó leírását, mintha ebben a terminusban koncentrálódnék mindaz, amit akarnak. Hogy a paraszt számukra mit jelent, arról az utolsó cikk ad illusztrációt. Ebben László Gyula székelyföldi regősjárásáról ír : „Székely templom, nagy tisztaságok s fények. Úrvacsoravétel. A festett papi szék színei, mintha Rudnay, az úrasztalának végtelen finom csengésű őszirózsacsokra pedig, mintha Csók kiindulásai lennének. Nagy csend , nehéz székely fejek, most mindegyik egyre gondol s a szemüregeken kérész tül elcsendesedés néz kifelé. Egy pillanatnyi csendben többet megérez a z ember, mint minden iskolák tanulásain. A fejfák, a ládák, a templom torny a s az emberek talán mind, mind egyfelé mutatnak, egyetlen nagy lévé s összetevői”. Jegyzetei utolsó mondatában pedig László Gyula kifejti, hogy csak arról szólott, vájjon „mit kaphatunk a falutól”. És ebben a végső mondat ban rejlik a röpirat nagy önellentmondása. A társaság ugyanis a paraszttó 1 igen sokat vár s mégis, midőn egyik tagjuk meg akar ismertetni a parasztsá g kincseivel, csak impressziókat tud felsorolni, olyan impressziókat, ainelye к a szokásos „falusi élet dicséretét” szokták előidézni s amelyek minden városi ember előtt ismeretesek. Végül még csak annyit, hogy mire a Bartha Miklós-Társaság lelkesen megvalósítaná szándékát és megalkotná a parasztkultúrának eddigi magyar kultúránktól mentes klasszicizmusát, addigra a paraszt, a társaság tagjainak legnagyobb csodálkozására, bizonyára megérkezik már, a termelési technika nyugati mechanizálódása és racionalizálása segítségével a dán és német paraszt műveltségének megfelelő európai fokra, ahonnan idegenkedve s lenézéssel fogja tudomásul venni ez ,,entellektiielek”-nek elmaradt próbálkozásait, kik „szellemiségük egyenértékét” a „népkultúra mélyeiben”, a százados magyar műveltség elvetésével vélik megtalálhatni. * A szerkesztőségi bevezetés és Győry János cikke az Új Magyar Föld II. (1929. okt.—nov.—dec.) számában megjelent cikkekkel vitázik (1. a 12. sz. jegyzetet). A szerkesztőség bevezetése Balogh Edgár : Az új nemzedék szava (73—79. 1.) c. cikkéről szól legélesebben. Balogh Edgár cikkében valóban megírja : „A csehszlovákiai magyar új nemzedék néhány év alatt a kispolgári ideológiából a szocializmushoz érkezett”. Cikke végén pedig leszögezi : „(A Sarlós-mozgalom) tisztázta a maga reális helyzetét és megtalálta a maga szociális lelkiismeretét a tudományos szocializmus társadalomszemléletében, valamint a magyarság védelmének és haladásának legteljesebb biztosítékát a szocializmusért folyó világharcban. Ez a vallomás az ifjú nemzedék szava.” A cikkben idézett szerzők cikkeinek címét 1. a 12. sz. jegyzetben. A 306. lap 16—20. sorában levő két idézet Féja Géza : Fiatal napok c. cikkéből való. Győry János cikkére az Előőrs 1930. március 1-i (III. évf. 9. sz.) számában Féja Géza válaszolt, „Német maszlag” címmel. A másik válasz József Attiláé volt. Foglalkozott a vitával a Forrás, a Gereblyés László szerkesztésében megjelenő féllegális kommunista folyóirat is, „Uraságoktól levetett irodalom” című glosszában. A glossza írója (H-i; nyilván Haraszti Sándor) 309