Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
IV. Tanulmánytervek
gúnyos hangon ismerteti a Magyar Szemle cikkét s így fejezi be az uralkodó osztály felülről arisztokratikus magasságból, de egyáltalán nem arisztokratikus eszközökkel »alakítani« igyekszik a nép lelkiségét. Mégpedig úgy, olyan módon, hogy a népnek valahogy eszébe ne jusson, hogy uraságoktól levetett lélek nélkül is egészen szépen, sőt csak akkor igazán élhetne boldogan e világon.” 2. Visszhangja A vitára a Magyar Szemle még egyszer visszatér. Az 1930. májusi számban (20—26. 1.) Bckhadt Sándor ír összegező, Győry cikkének túlzásait is helyreigazító tanulmányt. Visszatér még a vitára Szekfű Gyula (Az ifjúság társadalomszemlélete, Magyar Szemle, 1930 : 207. skk.).Csehszlovákiai hatásáról szól Szalatnai Rezső (JA és a csehszlovákiai magyarok,-—kézirat). A cikket Fábián Dániel hozta el Pozsonyba egy látogatása alkalmából: „Hetyke, könnyedén oktató, s egyúttal nagyon komoly igazságokat odavágó, jóízű stílusa természetesen nagyon megtetszett nekünk, akik akkoriban hasonló pózban lövögettük parittyaköveinket a ránk támadó álpatrióta ellenfeleinkre a csehszlovákiai magyarság köréből”. Végül ismét Feja Géza szólal meg, az Előőrs 1930. augusztus 2-i számában megjelent „A Magyar Szemle és a fiatalság” című cikkében. Cikkében többi között ezeket írja : „Bizonyára emlékszik még az olvasó arra a vitára, melyet a Magyar Szemlében egy ifjú tanárjelölt, az Új Magyar Földben József Attila és az Előőrsben én vezettem. A népköltészetről volt szó. Mi a népköltészet útjain elértünk különös népi teremtőerőink forrásvidékéhez, tehát kultúránk őseihez. És bárminő fejlődési utakra visz a sors, ezt a kapcsolatot meg nem szakítjuk. Ezzel párhuzamosan közösség-érzésünk megtalálta életadó összefüggését a legfontosabb népréteggel, a parasztsággal. Ez a valóság. Állásfoglalásunkat kritika tárgyává lehet tenni. Ama zavaros kis filozopter azonban mást kísérelt meg. Le akarta becsülni eme kapcsolatainkat, úgyhogy a népköltészet jelentőségét egyszerűen letagadta. Mint tudjuk, azt állította, hogy a népköltészet az úri irodalom lealacsonyított, széténekelt mása. Tehát a népköltészetről, mint teremtő funkcióról volt szó. Az ifjú filológusunk a népköltészettől megtagadta a teremtő erőt. Én persze tiltakoztam és többek között kimutattam, hogy a népénekek java inkább összeénekelt, sajátságos fejlődés útján keletkezett poézis és távolról sem „gesunkenes Kulturgut”. A továbbiakban Féja Géza ismerteti Eckhardt Sándor cikkét, majd így folytatja : „Vagyis : a hivatalos magyar tudományos álláspont is csaknem »maszlagénak minősiti Neuman [!] álláspontját. S inkább nekünk ad igazat, mint ama ifjú filozoptemek . . . Folyton megvádolnak bennünket, hogy irodalmi szempontjaink közé politikát keverünk. E fegyvert most visszafordíthatjuk. A népszellem s a népkultúra méltatlan lebecsülésében nem politikai rugók rejlenek ? Nemrégiben még a népies-nemzeti volt a jelszó minden haladás ellen. Ma persze a „népiség” fogalma erősen átalakult. Megszűnt üres jelszó lenni s megtölt a feltörekvő parasztság életvágyával és szellemével. A panasztevő lassankint országteremtő erő lesz. Úgy akarnak védekezni ellene, hogy lebecsülik. S a lebecsülést nem Eckhardt Sándor végezte, Eckhardt értékelése távolról sem olyan pesszimista, mint ama ifjú filozopteré. Ki kell mondanom a végső következtetést: a fiatalság egy része nyugati külsőségekbe s gyanús tudományos mázba öltözve rejtegeti az ősi reakciós szellemet." József Attila maga a „Ki a faluba” bevezetőjében tér vissza a vitára. 310