Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
IV. Tanulmánytervek
3. József Attilának a Magyar Szemle cikkére készült egy másik állítólagos válaszát közölte a Szabad Nép 1946. szeptember 1-i száma, ismeretlen, illetőleg azóta lappangó forrásból, a közlő szerint „gyűrött gépírásos lapok”-ról. A lap csak a cikk nagyobb részét tevő részleteket ad a cikkből. Ugyancsak a közlő szerint a cikk 1930-ból való, de fogalmazása, gondolatai valószínűvé teszik, hogy — ha valóban József Attilától való — néhány hónappal későbbi lehet az Új Magyar Föld cikkénél; ez már az illegális párthoz közeledő József Attila hangja. „Világfordulat után nőtt férfiak vagyunk, és kissé csodálkozva látjuk, hogy minduntalan olyan eszméket akarnak nekünk kézbesíteni, amelyek a háború előtt keltek, a háború előtt adattak postára és amelyeket nem értünk, mert nem nekünk szólnak. Címzett meghalt, elköltözött. S ahogy a közterekre nézünk, hát ott is tartalmatlan fogalmak körül tombol mindenfajta elvi küzdelem. A szemben álló felek a magyarság szellemi irányításáért vívott harcban általános eszméket olyan módon szegeztek untalan egymásnak, hogy azoktól éppen a szóban forgó valósághoz való vonatkozás tűnt el, miként a pára. A szánk is tátva maradt, amikor a fegyvercsörgésből kihallottuk, hogy a nemzeti eszme és a társadalmi elv csakúgy fenekedik egymásra és még lejjebb esett az állunk, amikor kioktattak bennünket, hogy azért vagyunk kultúrálatlanok, mi magyarok, mert a nyugati életformát nem akarjuk honunkba fogadni. Erre szakállas pacifisták tanítgattak, kik persze elfeledték, hogy előbb egy kis világbirodalmat kellene beszereznünk. Mit is csináljunk mi, fogékonylelkü. ifjúság, ennyi ellentmondás közepette ? Hiszen mi is szeretjük a kultúrát, szeretjük nemzeti mivoltunkat, szeretjük az elnyomottak fölszabadítását — magunk is proletárok vagyunk. Lehet-e, hogy valóságosak legyenek ezek az ellentmondások ? Hogy erre a kérdésre megfeleljünk, az egyetlen szilárd alapot választottuk, a magunk valóságát, a magyarság valóságát. . . A különböző nemzetiségek nemzeti eszméjében éppen az a megegyező mozzanat, hogy tartalma nemzetiségek szerint más és más. Dekát miféle magyar tartalmat is adtak beléje előttünk való hirdetői ? íme egy eszme, amelyet súlyos fegyverként forgattak, holott üres volt, mert semmi más nem volt belsejében, mint amit minden nemzetnél, bárhol is megtalálunk ... A szocializmus szintén megmaradt hazánkban német szociáldemokráciának, vagy világméretekben gondoládon el általános elvi értelemben, vagy csekély ipari munkásságunk osztályharcaként, de mindenképpen a magyarságra való vonatkozata nélkül. Pedig ipari munkásságunknak osztályharca csak szektaküzdelem, mert a közvetítő tőkéseket leszámítva mindannyian proletárok éspedig a nyugati tőke bérmunkásai vagyunk. Tudatos osztályharcot a magyarság egészének kellene folytatnia. Igaz, hogy ebből a szempontból a reformizmus értelmetlen. De értelmetlen a tőke gondolata, a polgári radikalizmus is. De itt a legkedveltebb és legértelmetlenebb vádak csattanójához érkeztünk el. Ez az, hogy mi ifjú szellemi kannibálok (Róna Imre mondja ezt egyik tagtársunkról) az áldott nyugatot faképnél hagyjuk. Holott nyugat a műveltség, azaz kultúra, nyugat a polgárosulás, azaz bocsánat, a civilizáció. Nyugat a jólét és a szabadság, a népképviselet meg az ,,élite", nyugat a fehér ember fölvilágosító világfoglalása. Hazánk minden haladása is a nyugat nevében kovácsolta győztes fegyverét, mert nyugat a nemzetiség és a nemzetköziség arany középszere. Egyszóval: a nyugat a tőke világa. A nyugat a töke világa és valóban, hazánk szellemi életében a tőkés termelés fejlődő mozzanatait jelzik a nyugat ismétlődő csatakiáltásai. A háború előtti magyar társadalom mutatja ezt a legtisztábban. Magyarország — ne 311