Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
IV. Tanulmánytervek
JA a »Valóság«-ban megjelent cikkével kapcsolatban elsősorban éppen skolasztikus módszere folytán tette ki magát.” A cikk értelmezésére történt néhány kísérlet. Maga JA tér vissza a cikk néhány tételének értelmezésére Kapitalista tervgazdálkodás vagy marxista elmélet c. vitairatában. Németh Andor (JA: 115. 1.) szerint: „Nem mindig szerencsés prózastílusának elképesztő terméke ez; dialektikus akrobatika, amire Hegel vagy Fichte ilüette — még irályában is. .. .Mit akart Attila bebizonyítani? Azt, hogy a valóság szükségképpen azonos az eszmélettel, s az eszmélet azonos a valósággal, noha ellentmondanak egymásnak, de, csak dialektikusán, hogy aztán valamikor a szükséges antitézisekneli egy persze csak ideig-óráig tartó szintézisében egybeessenek az osztálynélküli társadalom erkölcsi valóságában — ezt akarja kifejteni? Alkalmasint.” Ugyanő, későbbi müvében (JA é. k„ Csillag 1948. április 5. sz. 30. 1.) igy vélekedik: „Tudákosan, logikai dedukciók segítségével megállapítja a társadalmasodott ember és a társadalmasított természet viszonyát.” Ismertetve a tanulmány elejének gondolatmenetét, Németh így folytatja: „Ezzel a dialektikusnak látszó gondolatjátékkal Attila feloldja az egyént a társadalmi folyamatban, de ugyanakkor meg is akarja tartani. . . Már abban, ahogy JA ebben a kis értekezésben a társadalmi összefüggéseknek bonyolult viszonylatait egymást kölcsönösen kondicionáló alany- és tárgy-, tárgy- és alanyviszonylatok képletévé karikázza ki, van valami beteges kényszerítettség. F morbid vonás még nyilvánvalóbbá válik a tanulmány második felében, ahol a freudizmus tanításától való telítettségnek hatása alatt, a forradalom és az idegbetegek viszonyával foglalkozik... A következőkben ... különbséget tesz valóságos forradalmár meg neurotikus között; de nyilvánvalóan saját helyzetére gondol, amikor azt írja: „a neurotikus gyógyítás nem egyéb, mint társadalmi alany és tárgy azonosságát megbontó élettörténetének mint társadalmi valóságnak a tudatbahozatala.” [Németh Andor pontatlanul idéz; ilyen mondat a cikk szövegében nem fordul elő.]- A tanulmány legrészletesebb értékelési és értelmezési kísérlete Sándor Páltól származik (Az igazi JA, Hajnal kiad. 6—12.1.) Szerinte is : „Kevéssé értett és éppen ezért vagy túlbecsült vagy agyoncsépelt tanulmányában, az »Egyéniség és valósága-ban sokkal inkább megtaláljuk magát a költőt, életsorsát, sőt az akkor még ismeretlen jövő rettentő árnyékát is, mint az egyénnek a társadalomhoz való viszonyának tisztázását.” Leszögezi, hogy „József Attila életének legfontosabb szakaszában komolyan, hittel és meggyőződéssel igyekezett dialektikus materialista lenni”, majd beszél arról, hogy nála elmélet és gyakorlat teljes egységben volt, evvel „elleneszegült a vulgarizmus diktálta szemléletnek, azoknak, akik az egyéneket, illetve egyéniségeket egyszerűen társadalmi termékeknek fogják fel, amivel abba a hibába esnek, hogy befejezett társadalmi ténynek látnak olyan társadalmi folyamatot, amelynek csupán a végbemenetelével szólhatnánk társadalmi tényről, vagyis akkor, amikor az egyén már meghalt, illetve megsemmisült; ám — teszi hozzá —- akkor is csak módjával. (Egyéniség és valóság). S ebben a liozzátevésben tiltakozás van nemcsak ama felfogás ellen, amely Krug professzor tollszárát is gazdasági okokból akarja levezetni, hanem az ellen a felfogás ellen is, amely viszont minden valóságot az emberi agy káprázatának deklarál, — főképpen pedig az ellen, hogy csak az egyik vagy a másik felfogás vagypedig e kettőnek a vegyülete lehetséges. A probléma — tudni-352