Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
I. Tanulmányok, cikkek, bírálatok
zása, hiszen ha szerzőnk mást értene rajta, úgy legalábbis csekély igyekezettel azon volna, hogy rámutasson, vagy csak a figyelmünket felhívja rája. A himnuszban Kölcsey „visszapillant a magyarság zivataros múltjára” és még hat hasonlóan elsodró leleményű sorral fejtegeti szerzőnk, hogy ez a költemény a maga szépségében miként is viseli magán azt a bizonyos lényeget. Ezeket már nem idézhetem, mert még mielőtt józan eszünk fölmondaná a szolgálatot, sebtiben át kell szédülnünk a következőkön : Vörösmarty „ . . . szokatlan jelzők . . .” „A vén cigány maga a dúlt lelkű öreg költő, akinek kezéből már-már kiesik a vonó, de azért. . . Bort önt a kupába, vére forr, mint az örvény árja, húrja zeng a vésznél szilajabban. . . Csak hadd forogjon keserű levében a vak csillag ez a nyomorú föld . .. lesz még egyszer ünnep a világon”. Szerzőnk sem ír mindig irodalomtörténetet. Merthogy bosszús olvasóm tévedésbe ne essék, megjegyzem, e sorokat nem Vörösmartytól, hanem szerzőnktől idézem, kihagyásokkal, mert hosszú a vers, szerzőnk pedig még fölhígítja és így unalmas volna, ha nem vérlázító. Nem is foghatom föl, miért ír szerzőnk irodalomtörténetet, mért nem szerkeszt inkább antológiát? Ha kedve szottyanna, annak több joggal írhatná fölébe, hogy „Pintér Jenő Magyar Irodalomtörténete”. Igaz ugyan, akkor nem igen volna alkalma irodalomtudomány ürügye alatt saját szavait beleszőni remekműveinkbe s helyet sem tudna találni ama megállapításának, hogy Szigeti József ,,demokrata irányzatosság nélkül is tudott érdekes paraszttörténeteket színre hozni”. Eötvös József munkáiban „az örökös kesergés leverően hat”. — Szerzőnk a művek helyett a művek reája tett érzelmi hatásáról értekezik és legföljebb még annyit árul el, hogy korukban hogyan hatottak. De ha csak ezzel foglalkozna és ezt következetesen végig is vinné, akkor munkája „A közönség irodalmi ízlésének története” volna és nem az irodaiménak. Petőfi ellen elmélyülvén, a következő tétellel kiált kezelés után: ,,Amilyen könnyedén és világosan fejezte ki a legelvontabb gondolatokat. . .” Ez új adat valóban önálló kutatás eredménye. Hiszen kívüle senkise tud arról, hogy Petőfi akár természettudományi fejtegetésekbe, akár bölcseleti elméletekbe bocsátkozott volna, értekezést írt volna a fennállás (subsistentia) fajairól, esetleg az indukció elméletéről, vagy más hasonló kérdésről. Mert szerzőnk ezt csak úgy kutyafuttában jegyzi meg, s így kitesz a találgatás melléfogásainak. Minden bizonnyal a relációkalkulus tanára gondol Petőfinek ama sora alapján, hogy „Szekundába ponált mégis Sok szamár professzorom”. De az is előfordulhat, hogy 3 József Attila III. 33