Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
IV. Tanulmánytervek
2. Visszhangja Ugyanebben a számban, közvetlenül cikke után, „Skolasztika vagy dialektika” címen éles hangon válaszol neki Jeszenszky. (Disputa rovat, 690—692. 1.) Jeszenszky E:ik: SKOLASZTIKA VAGY DIALEKTIKA (Válasz József Attilának) Az a skolasztikus módszer, amelyet József Attila a társadalmi fejlődés konkrét kérdéseinek a megítélésénél használ, egyedül arra alkalmas, hogy egészen világos összefüggéseket elhomályosítson és ígv gátat emeljen a valóság megértése elé. A szavak hasonló „dialektikájának” édes-kevés köze van a valóság dialektikájához. Természetes, hogy ami gyakorlatilag lehetetlen, az elméletileg is lehetetlen s hogy ami elméletileg lehetséges, az gyakorlatilag is lehetséges. De azzal, hogy egy konkrét társadalmi fejlődésnek az elméleti, tehát gyakorlati lehetőségét megállapítottuk, még nem állapítottunk meg semmit ennek a fejlődésnek a valószínűségéről. Pedig a gyakorlatot éppen a meghatározott konkrét társadalmi fejlődés valószínűségének a kérdése érdekli. Ä gyakorlat cselekszik s hogy célszerűen cselekedhessék, vezérfonalat keres az anyagi valóság jövőbeli fejlődésének a megítéléséhez. S minthogy a jövőt teljes bizonyossággal feltáró varázsformulák nem állanak rendelkezésére, beéri azzal, hogy valamely meghatározott jövőbeli fejlődés valószínűségi fokát megállapítja. A tőkés világkartell (a ma már korlátozott kiterjedésű tőkés világban) a jövőben elméletileg, tehát gyakorlatilag, tehát egyáltalában lehetséges, mert a kapitalizmus valóságában működnek oly erők is. — a monopolisztikus fejlődést előidéző okokban — amelyek tőkés világkartell megvalósítására irányulnak a távol jövőben. (Ez az egyedüli ok arra, hogy a tőkés világkartellt lehetségesnek tarthassuk, de ez az egyedüli ok egyben elegendő arra is, hogy a tőkés világkartellt lehetségesnek kelljen tartanunk.) A tőkés világkartell fogalma tehát épp oly kevéssé fejből való kitalálás, amint nem az a szocializmus, a kapitalizmus összeomlásának a fogalma, hanem mindkét fogalom egyaránt az anyagi valóságban adott konkrét fejlődési vonalak lehetséges eredményét állapítja meg. A tőkés világkartell megvalósulása és a kapitalizmus összeomlása, mint az adott fejlődési vonalak jövőbeli eredményei között nem az a különbség, hogy az első „lehetetlen”, a második pedig „bizonyos”, hanem az, hogy az elsőnek a megvalósulása — sokkal erősebbnek látszó ellentétes irányú társadalmi erők működésénél fogva — a távoljövőben is teljességgel valószínűtlen, a másodiknak a megvalósulása pedig a közeljövőben is teljességgel valószínű (és részben, a föld 1/6-od részén, már be is következett). Ennélfogva a proletárgyakorlat cselekvésében nem arra rendezkedik be, hogy a tőkés világkartelí fog a jövőben létrejönni, hanem arra, hogy a tőkés anarchia hatásai élesednek ki a közeljövőben is, lágy mint ma, annyira, hogy megteremtik (a még fentálló tőkés világban is) a kapitalizmus összeomlásának az objektív feltételeit. Ez a lényeg, minden egyéb csak a kérdés lényegét elhomályosító skolasztikus frázis. Épp így skolasztikus eljárás az, amidőn JA. ezzel a tétellel: „A kapitalizmus nem omlik össze magától, azt meg kell dönteni” — szembeállítja, 359