Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
IV. Tanulmánytervek
„Nagy bűnük”, hogy a cípészsztrájk tanulságai alapján bérharcot készítettek elő, cselekvőén építették szakmájukban az egységfrontot. Amint látjuk, a sz. d. vezetők a gyakorlatban nyíltan harcolnak az egységfront ellen. Ezzel ők maguk mutatták meg az egységfront építésének igazi útját, vagyis azt, hogy az egységfront csak az ő kikapcsolásukkal jöhet létre. A szoc. dem. vezérek gyakorlati politikája a tőkével való egységfront szolgálatában áll. Ez a munkásérdekeknek a mindenkori tőkésérdekek alárendelését jelenti, így néz ki a valóságban a baloldal és a jobboldal — József Attila szerint egyaránt folytatott — „manővere” az egységfront körül. 2. Volt-e már egység és milyen volt ez? Ennél a kérdésnél József Attila tudatosan megzavarja az olvasót egy demagóg vitamódszerrel. Helyesen idézi az Egységfront füzetek első számát, ahol a ,,munkásmozgalomnak a sz. d. vezérek áruló politikája által széttört egységéről és annak helyreállításáról” van szó — ugyanakkor ismételten úgy vitázik az idézettel, mintha ott a munkásság egységének a helyreállításáról Írtak volna. Ilyen módon J. A. olcsó elméleti babérokat arat. Helyesen rámutat arra, amit senki és az Egységfüzetek 1-ső száma sem vont kétségbe, hogy „a munkásság egységét helyreállítani nem lehet, hiszen a munkásság egységes nem volt soha”. De miért keveri össze J. A. a munkásmozgalom egységét a munkásegységgel. Azért, mert így könnyebb védenie a sz. d. vezéreket. Természetesen teljes osztályegység sohasem volt. De a sz. d. vezérek még azt az egységet is, ami az csztályharcos munkásmozgalom képében már valaha, ha részlegesen is — fennállott, széttörték politikailag és szervezetileg. Politikailag azzal, hogy letértek az osztályharc útjáról, szervezetileg azzal, hogy az osztályharc legkövetkezetesebb harcosait tömegével zárták ki. Mindez odavezetett, hogy a szoc. dem. vezérek vezetése alatt álló munkásmozgalom ütőereje a tőkével szemben minden téren igen lecsökkent. „Az osztályharcos munkásmozgalomnak a sz. d. vezérek áruló politikája által széttört egységét helyre kell állítani” idézetnek (az Egységfront füzet 1. számából) elsősorban politikai értelme van és pedig az, hogy a munkásmozgalom egészének vissza kell térni az osztályharcos alapra. Ez a munkásmozgalom egysége helyreállásának és továbbfejlesztésének legfontosabb feltétele. Az idézet el nem ismerése J. A. részéről, közvetve felmentést jelent a sz. d. vezéreknek. Azt jelenti, hogy a sz. d. vezéreknek az elmúlt két évtized alatt, semmiféle változás nem történt: a II. Intemacionálénak most is ugyanaz a politikai vonala, mint a háború előtt, holott lényeges „fejlődés”, legnagyobb részben elfejlődés következett be. AH. Intemacionálé a háború előtt sem volt egységes, (revizionizmus, centrizmus, luxemburgizmus, forradalmi marxisták) a tiszta forradalmi marxizmust egyedül az orosz többségiek képviselték. Az összes többiek a marxizmustól való eltérés különböző fokait testesítették meg. Tiszta marxista tehát a háborúelőtti szociáldemokrácia sem volt. Ellenben nagyjából az osztályharc alapján állott, különösen ami a munkásság napi érdekeinek a megvédését és kiharcolását illeti. Ma azonban már erről sincs szó, a sz. d. vezérek nem csupán a végcélt, hanem a részletkövetelésekért folyó harcot is feladták, azt hátbatámadják, bármennyire is igyekeznek ezt a tényt semmire se kötelező vasárnapi vezércikkekkel és parlamenti beszédtornákkal leplezni. Ma nemcsak a marxizmushoz nincs semmi közük — korábban sem volt sok — hanem az osztály harchoz sem. 3. A felelősség kérdése. J. A. szerint a sz. d. vezéreket nem terheli felelősség a munkásnyomor és elnyomatás mai fokáért, a munkásmozgalom mai gyengeségéért. Ezért inkább a tömeg tehető felelőssé, amely kibúvót keres a harc elől: „a sz. d. vezérek ... ha irányíthatják a politikát, azt csak a tömegek jóvoltából tehetik”. „Idealizmus azt hinni, hogy ezeknek 24 József Attila III. 369