Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)
IV. Tanulmánytervek
polgárság osztatlan megnyugvására jelentette ki, hogy a reformkormány az ország ügyeit a jó kereskedő gondosságával fogja vezetni — amiben egyébként, azt hisszük, senki sem kételkedett komolyan. A szakszervezeteknek korporációkká való átépítése sem mutat szertelen forradalmiságra és az a miniszteri nyilatkozat, mely melegen ajánlotta a dolgozó tömegeknek a spenót erősebb fogyasztását, szintén inkább csak patriarchális, megértő jóindulatra vall, mint szélsőséges radikálizmusra. Teljesen indokolatlan tehát, hogy a reformista írók egyrésze forradalmi színben akarja feltüntetni azt a kormányzati rendszert, melynek támogatására oly erőteljesen és hangosan tömörült. Ez a furcsa törekvés csak azzal magyarázható, hogy ezek az Írók mozgalmuk ideológiahiányát és bölcseleti légürességét harcias frazeológiával, vagy legalább is harcias hanghordozással kénytelenek pótolni. Szerepük tehát végső fokon abban merül ki, hogy izgatott hangon hirdetik a mérsékletet. Beköszöntőjük után egyébként érdeklődéssel várjuk, miként folytatják majd, írói minőségükben, az új kormányzat segítését. Politizáló írók eddig is voltak és helyes, hogy voltak. A legnagyobb magyar Írók legtöbbje politizáló író volt és munkásságukból szuggesztív erővel sugárzott ki a társadalomjavító, embertátformáló célzat. Végeredményben tehát nagy gyakorlati célokat szolgáltak, de mindig valamilyen hatalmas, átfogó eszme közvetítő fluidumán keresztül. Általános elméleti alap hiján legfeljebb egyes elszigetelt napi teendők propagálásában merülhet ki egységes hadoszlopba fejlődött költőink, regényíróink és esszéistáink helyeslő munkássága. A jó kereskedő gondosságával végrehajtott kisebb-nagyobb gazdasági javításokat és simításokat kísérő kórus fegyelmezett támogató-éneke kétségkívül érdekes, új műfaj lesz, de mi őszintén szólva, szívesebben hallgattuk volna ezektől az Íróktól továbbra is a „farkasok dalát” — hogy egy régebbi reformköltő szavával éljünk. * Ugyancsak a mozgalom ellen foglalt állást, polgári oldalról, Szitnyai Zoltán (író és politika, Pesti Napló, 1935. május 12.), Karinthy Frigyes : A reformnemzedékhez címmel ír verset az Új Szellemi Front tagjaihoz, rokonszenvét és csatlakozási készségét hangoztatva. — A Korunk hasábjain Újvári László hosszasan foglalkozik a mozgalommal (Az Űj Szellemi Front Magyarországon, Korunk 1935. június, 439. skk.). Szerinte: „a magyar mozgalom... teljes egészében lecsatlakozott a — kormányhatalomhoz. A mozgalom eddig elburkolt fasisztikus tartalma ezzel végleg napfényre került. A magyar irodalom narodnikjei, mint a kormányzat támogatói tettek nyíltszini vallomást és hitet olyan reformok mellett, amelyeknek fasiszta eredetét és tartalmát letagadni nem lehet.” A cikkíró a továbbiakban Zilahy védelmére kel, hangoztatva : . .igaztalan értelemmel kapja a tüzet az antifasiszták oldaláról. A polgári szabadelvű Ignotus Páltól a szocialista József Attiláig mindenki Zilahyt hibáztatja, s mint JA írja, Zilahy fellépése „nem is szolgál másra, minthogy könnyen hajló, »világszemléletben« és politikában odaadó múzsákat kerítsen ... a kivénhedt, nyíltszavazásos rendszernek”. Újvári ezzel szemben azt állítja Zilahyról, hogy „az új magyar reformizmusban a társadalmi fejlődésnek egy magasabb fokát véli elérni”. Zilahy, szerinte, író, aki túlszárnyal a realitásokon, de emberséges és „megértő emberségességét ... a marxista szocializmustól sem tagadta meg... JA azt írja, »Zilahy — tudva, vagy tudattalanul« végzi el politikai feladatát, mi azt hisszük, inkább jóhiszeműen”. Zilahy, bár „olyan kormányzat szekerét tolja, amelynek reformtörekvései fasiszták, mégis meg kell állapítanunk, hogy ez a cselekedete a támogatáson kívül nem jelentett egyben közvetlen 493