Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Cikkek, tanulmányok, vázlatok - József Attila összes művei 3. (Budapest, 1958)

IV. Tanulmánytervek

amiket az osztály a jelen történelmi pillanatban felállított és hogy tárgyához a mai osztálytapasztalatok, a mai osztálygyakorlat alapján, a mai osztály­feladat érdekében nyúljon. Különös jelentőséggel bír a munkáséletből vett téma feldolgozása, a termelés folyamatát visszatükröző írás, az osztály­tapasztalat regénye, a burzsoáziát és kispolgárságot proletár-kritikával megrajzoló írásmunka és a gyakorlati osztályharcba kapcsolódó politikai költészet. Emellett nagy jelentősége van a közvetlen napi eseményekhez bolsevik értelemben kapcsolódó irodalomnak, az úgynevezett ,,kis formák­nak” (agitációs jelenet, gúnyversek, dalok stb.). Ezek ideológiai és művészi tökéletesítése a proletáríró egyik legfontosabb feladata. A kispolgári forradalmi írók kérdését a forradalmi kispolgár intelligencia szövetségesül való megnyerése és a proletárirodalom hegemóniája szempontjából kell megvizsgálni. Ez az, ami egyrészt megóv szektáns elhajlásoktól, másrészt attól, hogy túlbecsüljük őket, hogy az osztálybéke reformista álláspontjára lépve, elmossuk köztük és a proletárírók között az éles osztály vonalat. Legfőbb feladatunk velük szemben az, hogy éles harcot folytatva a bennük levő kispolgári ideológiák ellen, taktikusan átvezessük és át ne vélj ük őket a proletárideológiára. Az előző kultúrák értékeinek felhasználását, az úgynevezett kultúr­­örökség kérdését a dialektikus materialista művészi elvből kiindulva kell felvetni. El kell sajátítanunk dialektikusán tanulni a polgári klasszikusoktól. Az orosz és német proletárirodalom eddigi eredményein, a polgári forradalom íróin és népköltészetén kívül elsősorban a francia és orosz realista írók munkamódszere van hozzánk közel. Magyar vonalon ilyenképpen lehet tanulni Katonától, Eötvöstől, Petőfitől, Aranytól, és a későbbiek közül Mikszáthtól, Bródytól, Móricztól stb. III. A magyar proletárirodalom relatív magas fejlettségi fokát fejlődésének története határozza meg. A proletárírók a polgári forradalmi irodalom legjobb tradícióinak folytatói és dialektikus továbbfejlesztői. (Politikai költészet, tömegekhez fordulás, az irodalomnak a népköltészet elemeivel való felfrissítése stb.). Természetes, hogy az akkori Magyarország politikai és gazdasági fejlett­ségének megfelelően még sokkal kevésbé jelentkezett a magyar polgári forradalmi irodalomban a proletariátus hangja, mint Nyugaton, (Johnson, Shelley, Heine, Freiligrath, Herwegh stb.). A legfejlettebb közöttük, Petőfi, a nemzeti forradalom, a jobbágyság felszabadulásának, a „világ­szabadságnak” bátor harcosa, a francia utópista szocializmus eszméinek átültetője. Táncsics Mihály, a magyar forradalmi mozgalom egyik legszebb alakja, a forradalmi hévvel átitatott, magyar Blanqui, regényei és versei a magyarországi munkásirodalom első említésreméltó jelentkezései. A reakció és később a kiegyezést követő évek polgári írói a forradalmi hagyományokat, saját osztályuk múltját megtagadva, epigonjai voltak a népies nemzeti formának. Ez a forradalmi tartalmától megfosztott forrna természetesen rövidesen népieskedéssé korcsosodott. A magyar irodalom évtizedeken át vértelen és tehetségtelen epigonirodalommá satnyult. A szervezett munkásmozgalom reformista irodalma még ideológiailag legérettebb írásaiban is (Abet, Mónus, Csizmadia korai versei, népdalok, Madarász akkori versei stb.) csak csíráját adta a magyarországi munkás­költészetnek. 28 József Attila III. 433

Next