Szathmári István: Három fejezet a magyar költői stílus történetéből - Nyelvtudományi értekezések 140. (Budapest, 1995)
II. A magyar irodalomról; a korstílusról és a stílusirányzatról
IL A MAGYAR IRODALOMRÓL; A KORSTÍLUSRÓL ÉS A STÍLUSIRÁNYZATRÓL A MAGYAR IRODALOM ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE Nagyon nehéz jellemezni egy-egy nemzet irodalmát. Még nehezebb megmutatni néhány vonásban a legkiemelkedőbb jegyeit. Ezúttal a magyar irodalommal kapcsolatban mégis meg kell tennünk, hiszen pl. a külföldiek számára jobbára ismeretlen irodalomról van szó, és ha jól ragadjuk meg ezeket a sajátságokat, a magyar költői stílus vizsgálatában mintegy vezérfonalként is szolgálhatnak. Ilyenformán — összevetve más nemzeti irodalmakkal és figyelembe véve a világirodalom tanulságait — a magyar irodalomnak három fő megkülönböztető vonását emelhetjük ki. 1. Először azt, hogy ez az irodalom mindenekelőtt a lírában alkotott nagyot. Más nemzetek irodalma és a világirodalom is így tartja számon. Ki tagadhatná, hogy Balassi Bálint, Petőfi és Arany, Ady, a Nyugat nagy nemzedéke, József Attila — hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsem — az élvonalat képviselték Európában. Hogy nem hatottak jobban, az nem utolsósorban nyelvünk sajátos, különálló jellegével és ebből következően is viszonylag mégis kisszámú fordításukkal magyarázható. (Az utóbbi fél évszázad legsokoldalúbb, legsajátosabb magyar költőjének, a nemrég elhunyt Weöres Sándornak a müveiről többen például egyenesen azt állapították meg, hogy szinte lefordíthatatlanok, csak eredeti formájukban képesek hatni.) Azért a szépprózáról is megjegyezhetünk annyit, hogy például Jókainak az életében megjelent müvei közül számosat lefordítottak németre, angolra, de finnül is aránylag sok Jókai-regény és viszonylag hamar napvilágot látott belőlük (1. Domokos 1972). Aztán mintha egyes mai prózaíróink müvei szintén jobban kiadóra és fordítóra találnának, elsősorban Európa több országában és Amerikában. (L. például Mészöly Miklós, Csurka István, Hajnóczy Péter, Esterházy Péter, Nádas Péter stb. írásainak finn fordítását Hannu Launonen két novellafordítás-kötetében; Launonen 1973 és 1986) 2 2. Második jellemvonásként említhetjük meg azt, hogy — mint a kis népeknél általában, Európának a középső és a délkeleti részein meg különösen — a magyar irodalom mindig erősen közéleti jellegű volt. Ez azt jelenti, hogy szorosan kötődött a mindenkori politikai, gazdasági, társadalmi és az ezektől is meghatározott művelődésbeli eseményekhez, viszonyokhoz. És az irodalom ilyen értelemben nemcsak közvetítője, tolmácsa volt a kor kérdéseinek, hanem főleg legjobbjaiban — röviden szólva — mindig a politikai haladást, a felemelkedést is szolgálta, nemegyszer úgy is, hogy 18