Szentes Tamás et al. (szerk.): Fejlődés, versenyképesség, globalizáció II. (Budapest, 2006)
Harmadik rész: Esettanulányok és empirikus felmérések
és működési feltételeik javításával alkalmassá tétele arra, hogy a „multik” nemzetközi termelési és szolgáltatási hálózatába minél eredményesebben és minél magasabb hozzáadott értéket teremtő tevékenységgel kapcsolódjanak be. (4) Végül az ágazati prioritások terén hangsúlyosabb szerepet kellene kapnia a nemzeti jövedelem 10%-át adó turisztikai ágazat, azon belül elsősorban a kulturális, az egészségügyi és konferenciaturizmus fejlesztésének, valamint újra kellene gondolni a lakáscélú ingatlanfejlesztések területének finanszírozását is. Az oktatás, a szakképzés és a K+F kapacitások fejlesztése a közép- és hoszszú távú versenyképesség záloga. A finn és az ír fejlesztéspolitika példái kiválóan igazolták, hogy a tudásba és a technológiába fektetett tőke már középtávon, 10 éven belül busásan megtérül. Egyrészt ma azok a gazdaságok a legsikeresebbek, amelyek tudásigényes ágazatokat fejlesztettek ki húzóágazatokként. Másrészt a felgyorsult világgazdasági globalizáció körülményei között egyetlen ország sem lehet meg a modem technológiák beszerzése és alkalmazása nélkül, sőt saját technológiafejlesztés nélkül sem, és elkerülhetetlenül lemarad az az ország, amely a másokat csak követő technológiai fejlődést választja. Ezért egyfelől szükség van a felsőoktatás kiemelt támogatására, amely előállítja azokat a szakembereket, akiknek a tudása alkalmas arra, hogy (kedvező üzleti feltételek esetén) minél több külföldi cég kutató bázisát Magyarországra vonzza, illetve egyes hazai vállalatokat a nemzetközi élvonalba segítsen. Ez az „egészségipar” és gyógyszerkutatás területétől kezdve a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos kísérleti fejlesztéseken át a biogazdálkodásig számos területre vonatkozik. Másfelől azonban ehhez a magyar képzési struktúra és tartalom átalakítása, a munkaerőpiac igényeihez való igazítása szükséges. Nem szabad félnünk a bátor, gyakorlatorientált és kreativitást ösztönző tantervek bevezetésétől, valamint bizonyos szakmák képzésének kiemelt támogatásától. (Egyébként a húzóágazatnak nem minősülő területeken is előnyben lehetne részesíteni bizonyos szakirányokat. így a jogászszakma területén például a nemzetközijogban is járatos gazdasági és vállalati jogászok képzését, a művészetoktatás területén pedig a webdizájn és az animáció területére szakosodók képzését.) Az oktatás és szakképzés fejlesztése másfelől a társadalmi felzárkóztatásnak és kohéziónak is nélkülözhetetlen feltétele. Hibás minden olyan fejlesztéspolitikai koncepció, amely figyelmen kívül hagyja a hátrányos helyzetűek problémáját, de különösen a romakérdést. Az elmúlt tizenhat év alatt a romák helyzetén érdemben csak a szociális ellátórendszer próbált javítani, miközben sajnálatos módon részarányuk megnövekedett mind a feketegazdaság résztvevői, mind a büntetés-végrehajtás alanyai között. A roma népesség a rendszerváltás vesztese, és demográfiai mutatóik tükrében mind munkaerő-piaci, mind iskolázottsági helyzetük sürgős segítséget igényel. A 90-es évek folyamán fokozatosan elsorvasztott szakoktatás 205