Szerdahelyi István (szerk.): A strukturalizmus-vita. Dokumentumgyűjtemény 1. köt. - Opus - irodalomelméleti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
E. Fehér Pál: Marxizmus, közélet, irodalomtörténet. (Beszélgetés Király Istvánnal)
elhinni, hogy ők szépek is lehetnek, mindenképp fehérre szerették volna magukat dörzsölni. Lényegében a sznobisztikus kritika is ugyanezt teszi: hasonlítani akar, s nem önmaga lenni. Ady-könyvemet írva, ezzel a sznobisztikus provincializmussal való szembefordulást tiíztem magam elé szinte egyik legfőbb feladatként. Ady "érmindszentiségét", peremvidéki öntudatát nem utolsósorban ezért emeltem ki. József Attilától vettem itt a perem fogalmát, s Ady mellett tőle vettem a peremvidéki öntudat gondolatát is. Mert ha valaki, A város peremén és az Elégia írója érezte iga zán ezt az öntudatot. Az a költő, ki az "itt minden csupa rom" szomorúságával élve is tudta, hogy "az egész emberi világ itt készül", s "minden emberi mű értelme" itt "búg". Tudta, hogy a látszólagos kisebb műveltség ellenére is - a jövőt sürgető tartalmak révén - a "város peremén" vannak az igazi kultúrateremtő erők. S ez a peremvidéki, ez a "külvárosi" öntudat, váltózónán bár, de máig időszerű. Fiatalok között népszerű a Che Guevara nevéhez fűződő hasonlat a "világ falvairól", melyek a maguk forradalmaival körülveszik mintegy "a világ városait". A magam részéről szeretem ezt a hasonlatot a realitásnak megfelelően tovább bővíteni. Nem lehet feledni ugyanis, hogy "a világ városai" mellett ott vannak mindenütt "a külvárosok" is. Mégpedig nemcsak vertikálisan, de horizontálisan. A metaforát logikusan végiggondolva nyilvánvaló ugyanis, hogy "a világ városaival", az imperialista hatalmakkal nemcsak, s elsősorban nem "a világ falvai", azaz: a gyarmati és volt gyarmati népek állanak szemben, de az egyes kapitalista országok munkásmozgalmai is, s mindenekelőtt szemben állanak velük a munkásosztály államai: a szocializmus országai- Ezek - ha az anyagi fejlettséget nézve már nem is -, de a József Attila-i értelemben véve örök "külvárosok": a munkásosztály történelmi céljainak az ébrentartői. S éppen ezért a jelenben is az a hivatásuk, ami a múltban volt: "helytállni az emberiségért az örök talajon"; a világnyi parasztforradalmak - az antiimperialista lázadások - nem egyszer ösztönös, irracionális, kultúraromboló indulatainak célt és irányt adva, a szocializmus felé mutatni. Kulturális vonatkozásban a változott körülmények között is a József Attila-i perem vidéki öntudatra van tehát szükség. Olyan művészetre, mely érzi, vállalja a "város peremén" való lét felelősségét, s melynek eszménye éppen ezért nem a konvergencia, de a másféleség. 275