Szerdahelyi István (szerk.): Világirodalmi lexikon 1. A–Cal (Budapest, 1970)
B - Bulgakov, Mihail Afanaszjevics
BULGA tanúskodnak. O Műve: Budilnik ('Ébresztőóra', 1963). O Magyarul: 1 szatíra (n. n., Magyar Szó, 1963, 4.). Bulgakov, Mihail Afanaszjevics (Kijev, 1891. máj. 14.—Moszkva, 1940. márc. 10.): szovjet orosz író. Apja a kijevi hittudományi akadémia professzora volt. 1916-ban orvosi diplomát szerzett, pár éves magánpraxis után azonban az írói pályát választotta. Vlagyikavkazban, ahol kezdetben élt, a helyi színház három fiatalkori darabját mutatta be. 1921-ben költözött át Moszkvába. Riporter, a Gudok és más lapok munkatársa lett; lírai-szatirikus hangulatú tudósításai a forradalmi Moszkva színes forgatagát idézik. Azonosult az új társadalom legfontosabb célkitűzéseivel, de nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoporthoz sem, sajátos világlátásával mindvégig az útitárs írók közé tartozott. Másfél évtizedes irodalmi pályafutása (1925 — 1940) a fiatal szovjet irodalom hangvételétől némileg elütő, disszonáns művekkel indult: Belaja gvargyija (1925: Grigássy É., A fehér gárda. Színházi regény, 1968) c. polgárháborús regényében elsőkónt állította középpontba egy szubjektíve becsületes fehérgárdista család tragikumát. E regénnyel szinte egy időben látott napvilágot Gyjavoliada ('Sátániáda', 1925) c. elbeszéléskötete: a groteszk, fantasztikus történetek maró gúnnyal támadták az elmaradottságot, s a rosszul értelmezett forradalmiságot is. A kót mű együtt s az írói alapállás (látni a rosszban is a jót s a jóban is a rosszat) azt a látszatot keltette, hogy Bulgakov célja tisztára mosni a fehéreket s befeketíteni a szovjet rendszert. Mindez súlyos félreértések forrása lett, a RAPP kritikusai támadni kezdték, s attól kezdve, hogy Turbinák, a regényből készült színmű fehórgárdista tisztjei a Művész Színház színpadán is megjelentek (Dnyi Turbinih, 1926: Rab Zs., Fehér karácsony, József Attila Színház, 1964. dec. 19.; kézirat: SzJH), példátlan erejű ós hevességű kritikai össztűz zúdult reá, s nevéhez tartósan hozzátapadt a „belső emigráció" vádja. Zojkina kvartyira ('Zójácska lakása', 1926) e., a NEP-korszak közerkölcseit bemutató szatirikus vígjátékát a vulgarizáló kritika valósággal lesöpörte a színpadról, s ez történt a színházpolitika vaskalaposságát ós következetlenségeit parodizáló Bagrovij osztrov ('Lángvörös sziget', 1928) c. komédiájával is. A hiedelem, miszerint Bulgakov „osztályellenség", aki „rehabilitálja a múltat" és „diszkreditálja a jelent", előítéletté kövesedett. Jóllehet a Beg (1928: Hernádi L., Menekülés, 1959; kézirat: Szí) c., álomképekre épülő drámájában a fehér emigráció morális csődjének rendkívül szuggesztív, bensőleg hiteles képét rajzolta meg (1958 után többször is elhangzott a magyar rádió műsorában), s Gorkij a művet ,,kiváló darabként" üdvözölte, Averbah, a RAPP főtitkára megakadályozta a bemutatót, s csak 1957-ben tűzhette műsorára a sztálingrádi Gorkij Színház. Bulgakov nem publikálhatott többé, a Művész Színház segédrendezőjekónt működött (1930 — 1936), igen bonyolult, néha egyenesen tragikomikus szellemi feltételek között, amint erről a Tyeatralnij román c. önéletrajzi regényében is vall (Novij mir, 1965, 8.: Szöllősy K., A fehér gárda. Színházi regény, 1968). Ennek ellenére lázasan dolgozik új művein: 1932-ben megírja a nagy művész és az abszolutizmus egyenlőtlen párharcát bemutató Moliere-tragédiát (Moliére, a Művész Színház 1936-ban s összesen hétszer adta elő, 1966-ban újra műsorra tűzte a moszkvai Komszomol Színház), a költő és a hatalom konfliktusát kibontó — 1943-ban bemutatott — Puskintragédiát (Poszlednyije dnyi Puskina, 1935: Karig S., Puskin, Rádió és Televízió Újság, 1964. dec. 11.), Cervantes remekének egyik mindmáig legjobb dramatizált változatát (Don Quijote, 1938), s befejezi az élete fő művének tekinthető Masztyer i Margarita (1940; kiad.: Moszkva, folyóirat, 1966, 11. ós 1967, 1; Szöllősi K., A Mester és Margarita, 1969) c. szatirikus filozófiai regényt. E rendkívüli mű cselekménye három síkon játszódik. Az első a fantasztikus sík: egy Woland nevű mágus alakjában megjelenik Moszkvában a Sátán, elképesztő csodákat tesz, és az őrültekházába juttatja mindazokat, akik találkoznak vele. A reális síkot éppen ezek az emberek képviselik, a korabeli szovjet valóság figurái, élesen szatirikus fényben, gogoli torzításban. A filozófiai sík Pontius Pilátus és Jézus, a hatalom és a jóság konfliktusának története, melyről regényt ír az őrültekházában a Mester (aki sok tekintetben Bulgakov önarcképének vonásait hordozza). A Mestert nosztalgikus szerelem fűzi a gyönyörű Margaritához, vágyaik beteljesülését azonban számos akadály gátolja, Margarita férjes asszony. A fantasztikus történet végén a szerelmesek lelkét Jézus parancsára Woland az Örök Városba, Jeruzsálembe viszi, hogy ott nyugodalmat leljenek. A sokszólamú, pszichológiai remekléssel ós csillogó fantáziával megírt regény a groteszk, szimbolikus realizmus jelentős alkotása. O Az SZKP XXII. kongresz 1179