Szerdahelyi István (szerk.): Világirodalmi lexikon 1. A–Cal (Budapest, 1970)
A - Anquetil-Duperron; Abraham Hyacinthe Anquctil - Anrakuan Sakuden; Anrakuan Szakuden
ANRAK diát vagy szatírát is épp oly leleménnyel ír, és nem átallja Labiche, Feydeau, Bourdet — vígjáték- és vaudeville-író elődei — egy-egy témáját vagy motívumát kölcsön venni, de a műfajban Marivaux, Musset, Giraudoux színvonaláig tud emelkedni. Olykor egyik-másik „rózsaszínű" darabja témáját valamelyik „fekete" darabjából meríti, így a L'invitation au cháteau ('A meghívás a kastélyba', 1947) a La sauvage megszelídített változata. Néhány csaknem vaudeville-szerűen könnyű komédia vagy „piéce rose" után, amelyekben csupán az olcsó sikert kereste, Becket ou VHonneur de Dieu (1959: Szenczei L., Becket vagy Isten becsülete, Nagyv, 1964, 5.) c. művében ismét tanújelét adja kiválóságának. A középkori play-boy, akit II. Henrik kamaszos kegye canterburyi hercegprímássá emel, Istent is oly rendíthetetlen hűséggel szolgálja, mint udvaronc- ós kancellárkorában a királyt, és a mártíromságot is vállalja. Némely darabjában, így a Pauvre Bitos-ban ('A szegény Bitos', 1956) ós a Főire d' empoigneban ('Lopás', 1962), mint P. de Boisdeffre írja: „A forradalmi mítoszokat zúzza szét" és „a franciák politikai pszichoanalízisét nyújtja", de valójában csak arról tesz tanúbizonyságot, hogy cinizmusának a politikai jó ízlés sem szab határt. Anouilh nagy hatású drámai szerző, akinek műveiben rögeszmeszerűen vissza-visszatér néhány alapmotívum: a társadalom aljas gépezet; a szegénység ós a gazdagság különbsége nem szociológiai, hanem metafizikai különbség; a tisztesség, a szerelem, a barátság mindig alulmarad a becstelenseggel és a gyűlölettel szemben. Egyik cenzora — nyilvánvaló túlzással •— azt írja róla: „Csak az csodálhatja valóban Anouilh-t, aki alantas lelkű", de nem vitás, hogy szívesen henterget meg mindent a sárban. Csak egy valami van, amit gyengéden óv, s ez a gyermekség. Az élettel, a lealjasító élettel szemben csak az a menekvésünk, ha megpróbáljuk megkeresni a gyermekkor elvesztett paradicsomát. Mindamellett Anouilh-t színműírói tehetsége megóvja attól, hogy filozófiai általánosításokba tévedjen. G. Marcellei ós J.-P. Sartre-rsd ellentétben életfilozófiáját bonyolult pszichológia útján fejezi ki. Nemcsak témákat, motívumokat kölcsönöz szívesen elődeitől, hanem színműírói fogásokat is Shakespeare-tői Pirandello ig. Egyik kedvenc színpadi fogása, „a színház, a színházban" több darabjában is felbukkan. O Egyéb drámái: Le bal des voleurs ('Tolvajbál', 1932); Jezabel (1932); Y avait un prisonnier ('Volt egy fogoly', 1934); Le rendez-vous de Senlis (1937: Sányi N.—Tamás L., Találka Párizs mellett, József Attila Színház, 1957. máj. 30; kézirat: SzJH); Le voyageur sans bagage (1936; Thurzó G., Poggyász nélkül, Művész Színház, 1946. jan. 11.; kézirat: Szí); Leocadia (1939); Eurydice (1942: Peéry P., Euridike, 1947); Romeo et Jeannette (1946: Morvay T., Romeo és Jeannette, Debreceni Csokonai Színház, 1959. márc. 5.; kézirat: SzJH); Ardéle ou la Marguerite ('Ardéle vagy a Margit', 1948); La répétition ou Vamour puni ('A próba vagy a megbüntetett szerelem', 1949); Colombe (1951: Bajomi Lázár E., Erkölcsös szerelem, Pécsi Nemzeti Színház, 1963. márc. 29.; uő., Colombe, Katona József Színház, 1964. ápr 16.: kézirat: SzJH); La valse des toréadors ('Torreádorkeringő', 1954); Cécile ou Vécole des peres (1955: Libik A., Apák iskolája, Rádióújság, 1957. jan. 8.); Ornifle ou le courant d'air (1955: Mihályi G., Ornifle vagy a buborék, Nagyv, 1969, 4.) L'hurluberlu ('A szeleverdi', 1959); La grotte (1961: Klumák I., A barlang, Nagyv, 1966, 2.). O Művei közül az angolok filmesítették meg a Torreádor keringőt (1962) ós a Becketet (1964); az amerikaiak a Romeo és Jeannette-et Monszun (Monsoon, 1952) c. Ő maga is írt forgatókönyveket, így többet J. Laurent regényeiből (1951 — 1952); A. Schnitzler La ronde ('Körbekörbe') c. műve 1964-es francia változatának forgatókönyve is az ő munkája. O Egy műve nyomán készült J. Franqaix Les Demoiselles de la nuit c. balettje (1948). Olrod.:G. Marcel: L'heure théátrale (1959): R. de Luppó: Jean Anouilh (1960); Horváth I. K.—Gyergyai A.: Vita Anouilh Antigonéjáról (Nagyv, 1957, 3.); Kazimir K.: A reménytelen színház (Nagyv, 1959, 4.); Veres P.: Anouilh Becketjének olvasása közben (Nagyv, 1964, 8.); Szenczei L.: A fordító megjegyzései Veres Péter cikkéhez (Nagyv, 1964, 9.). Szenczei László Anquetil-Duperron [ankötii düperon]; Abraham Hyacinthe Anquetil (családi nóv); (Párizs, 1731. dec. 7.—uo., 1805. jan. 17.): francia író. Hosszabb időt töltött Indiában. 1771-ben kiadta az Avesztát franciául: hibái ellenére is jelentős vállalkozás. Nagy hatást gyakorolt a 18. sz. végének egzotikus érdeklődésére-Anrakuan Sakuden; Anrakuan Szakuden (írói nóv); Hirabayashi Hideyü (eredeti név); ( ?, 1554. ?—Kyöto, 1642. jan. 8.): japán író. Fiatalon buddhista szerzetes lett. A teaszertartás ismert mestere volt. Később visszavonult a maga építette anrakuanba ('a megelégedettség remetelaka') ós csak az írásnak 343