Szerdahelyi István (szerk.): Világirodalmi lexikon 1. A–Cal (Budapest, 1970)
A - archaikus költészet - archaikus líra - archaizálás
ARCHE manizmus idején a nemzeti nyelv szavait szívesen cserélték fel az irodalomban görög vagy latin szavakkal, a francia, a németalföldi, az angol, a német tudósok latinos végződést kölcsönöztek a nevüknek. A középkort idéző archaizálástól egy lényeges ponton azonban eltér a humanista archaizálás. A múltban nem az elmúltat, a régit kereste, hanem éppen a régivel, a feudálissal szembehelyezhető újat, haladót. Ennek megfelelően a görög—latin archaizálás modern és nem régies színezetet kölcsönzött az irodalmi műnek. Boccaccio bonyolult, a liviusi alárendelő szerkesztést utánzó prózája, amely évszázadokra megszabta az olasz próza útját, kapcsolatos a firenzei polgárság antifeudális törekvéseivel. — c) Az intenzív archaizálás nem éri be lexikális kölcsönzéssel. Az élő nyelvben már nem használatos, az irodalomból ismert, régi vagy a mai nyelvnek perifériájára szorult régies szerkesztési szabályok szerint rendezik el koruk nyelvének szavait. Baudelaire a napsugaras pogány korról szóló költeményében a latin irodalmi nyelv szabályait követve igen szokatlan módon, a vonzatot az őt vonzó jelzős szerkezet elé veti: Aux peuples anciens des beautés inconnues. . . (J'aime le souvenir. . .), a ,,des beautés inconnues aux peuples anciens" ('a régi népek számára ismeretlen szépségeket') helyett. A latinos szórend szinte hagyományossá vált a klasszicizáló német irodalomban (Opitz, Goethe, Hölderlin, Rilke). A középkor felé tekintő romantikus irány a középkori irodalomból meríti a mintáit, így V. Hugó a Légende des siécles c. kötetében előszeretettel használja az ófrancia epikus stílusra jellemző, a nóv után álló viszonyszavas díszítőjelzőt: Charlemagne, empereur á la barbe fleuri 'Nagy Károly, az ékes szakállú császár' (Aymeríllot) d) A régi ix'odalom ismeretét tételezi fel az archaizáló helyesírás. Az író ezúttal is megkönnyíti az olvasó dolgát. A valóban korhű helyesírás helyett inkább az átlagos olvasó számára is ismert régies helyesírást használ, vagy keveri a korhűt a régiessel. — A nyelv állandóan változik. A keletkező új azonban csak fokozatosan szorítja ki helyéről a régit. Az archaizálást megkönnyítő „régies" ejtésmód, „régies" szó, „régies" szerkezet, „régies" írásmód minden kor nyelvében hosszabb vagy rövidebb időn ót ott áll a semleges jellegű legelterjedtebb és a „fiatalos" színezetű újonnan keletkezett változat mellett. A nyelvközösség tagjai „öregesnek", „régiesnek", „könyvszagúnak" érzik azt az ejtésmódot, azt a szót, azt a szerkezetet, melyet már csak nagy ritkán hallanak, ünnepi alkalmakkor, öreg emberek szájából, vagy csak irodalomban találkoznak vele. Archaikusan hatnak régies alakokkal keveredve a nyelvjárási változatok is. A különféle, gyakran igen heterogén nyelvi eszközök egyöntetű régies veretet kölcsönözhetnek a szövegnek. Igen sikeres Balzac Contes drőlatiques-jának archaizáló stílusa, és szerencsésen tükrözi ezt a nyelvezetet a kötet magyar fordítója is. Balzac Rabelais korának leplezetlen őszinteségét, naiv szókimondását, gyermeki kedélyét akarja feltámasztani ("csak gyermekkorunkban tudunk nevetni", írja a Contes drőlatiques előszavában). A stílus patinája, régiessóge éles kontrasztot képez az elmondottak vaskos aktualitásával. Az archaizálás eszmei mondanivalója ezúttal: nem is volt olyan más a régi ember. O 2. Nyelvi archaizálás mellett vagy akár anélkül más stíluseszközökkel is idézheti a költő valamelyik letűnt kort. — a) Első helyen áll ezek közül a verselés. A humanisták, a mi latinos költőink a hexameterrel vertek hidat koruk ós Homérosz vagy Vergilius kora között, versképletekkel idézték Alkaioszt, Szaphphót, Horatiust. Kosztolányi tercinákkal jelzi, hogy Dantéval jár egy úton. Ó Dante, aki búsan révedezve, jártad szülőhonod szennyes sarát, s reád mutatva szólt hűtlen Firenze: „Ez egykoron lenn a pokolba járt"; Lenn jártam én is, s borzasztóbb pokolba, de nem vezérelt engemet barát. (Én is) Ady Endre aaaa rímkóplettel, régies ragrímekkel szólaltatja meg a krónikást: Iszonyú dolgok mostan történülnek. Népek népekkel egymás ellen gyűlnek, Bűnösök és jók egyként keserűinek S ember hitei kivált meggyöngülnek. (Krónikás ének 1918-ból) József Attila Mária-himnusza is naiv rímekkel mitizálja Flórát: a mezőn a harmatosság, kétes létben a bizonyosság, lábaid kígyóim tapossák, gondjaim mosolyai mossák. (Megméressél!) Verlaine személy szerint Villont hozza közénk a Ballade de la vie en rouge-ban, amikor a nagyon is modernül játékos „oü je" ('ahol ón')": „rouge" ('piros') rímpárt a villoni közópfrancia „élus" (kiválasztottak') : „en talus" ('ferdén') rímpárral keresztezi. Mintha kézen fogva vezetné Verlaine a hozzá olyan közel álló régi modern költőt Párizsban, melynek utcáit más-más korban, de mindketten olyan gyakran és szívesen rótták. 432