Szerdahelyi István (szerk.): Világirodalmi lexikon 12. Rjab–Sez (Budapest, 1991)
R (folytatás) - Rozmarin, Janko - Rozmowa mistrza Polikarpa ze Smiercia - Roznay, Samuel - Rozov, Viktor Szergejevics
ROZOV vi ('Évek és napok', nlák, karcolatok, 1972); Leteéi kroznik ('Repülő csészealj', elb., 1976); Tudi sneg je lahko ljubezen ('A hó is lehet szerelem', reg., 1982). Stanko Janez Rozmarin, Jankó: ->Zgúth-Vrbicky, Peter Pavol Rozmowa mistrza Polikarpa ze Smierciq, [rozmova rm'sztsa polikarpa ze smjercson] (lengyel 'Polikárp mester beszélgetése a Halállal'): középkori lengyel verses alkotás. Moralizáló, didaktikus mű, amely valószínűleg egy korábbi latin nyelvű munka átdolgozásaként született valamikor a 15. sz. derekán. A lengyel változat közvetlen forrását nem ismerjük. Hőse a naturalisztikusan megjelenített HaláL amely saját mindenhatóságának bizonyítékait tárja fel a tudós Polikárp előtt. O A 498 sort tartalmazó, nyomtatásban először 1886-ban kiadott mű a középkori lengyel költészet egyik legterjedelmesebb, legérdekesebb és legértékesebb alkotása. A középkor egyik jellegzetes témáját dolgozza föl. A szerző helyenként a szigorú hangot szatirikus momentumokkal gazdagítja, így például a kicsapongó szerzetesek bűneit ostorozva érzékletesen mutatja be a kolostori élet hétköznapjait, a papok időtöltéseit. O Kiad.: S. Vrteí-Wierczynski: Sredniowieczna poezja polska sunecka (1951); uő: Wybór teícstów staropolskich (1970); W. Taszycki: Najdawniejsze zabytki jec zyka polskiego (1975). Kertész Noémi Roznay [rozsnaj], Sámuel (Zólyom, ma: Zvolen, 1787. júl. 24.—Besztercebánya, ma: Banská Bystrica, 1815. nov. 14.): szlovák költő, műfordító, aufklérista. Az ógörög irodalom fordításával indult, Anakreón volt a kedvence: Písné Anakreonovy z feckého pfelozené ('Anakreón dalai görögből fordítva', 1812), de lefordította Homérosz Iliászának részleteit is. Lengyelből I. Krasicki: Myszeida c. művét, oroszból az Igor-éneket fordította le. fíizkáról szóló „egykorú" eposz-hamisítványba kezdett, de ez torzó maradt. O Magyar, lengyel, cseh. szlovák költőket fordított németre, elsősorban Csokonait és Kisfaludy S. Himfy szerelmei c. művét. Német folyóiratokba tanulmányokat írt a lengyel költészetről, s írt a magyar nyelv szláv jövevényszavairól is Slawische Wörter in der ungarischen Sprache ('Szláv szavak a magyar nyelvben') c. O írod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (XI. köt., 1906); R. Brtán: Roznay Sámuel, a magyar költészet szlovák propagálója (ItK, 4, 1957); M. Pisút—K. Rosenbaum —V. Kochol: Literatúra národného obrodenia (1960); R. Brtán: Pri pramenoch slovenskej obrodeneckej literatúry (1970); Fried I.: Csokonai nyomában. Rumy és Roznay (1974); R. Brtán: Slovenskoslovanské literárne vzt'ahy a kontakty (1979). Sziklay László Rozov, Viktor Szergejevics (Jaroszlavl, 1913. aug. 21.—): orosz drámaíró. Érdeklődése a színház iránt már korán megmutatkozott. A kosztromai területi színház színpadán játszott először, és kisebb jeleneteket, verses szövegeket írt. 1931-től a kosztromai Ifjúsági Színház színésze volt. 1934-ben megkezdte tanulmányait a Forradalmi Színház mellett működő művészstúdióban (M. I. Babanova irányításával), tanulmányait befejezve pedig belépett a színházi társulat tagjainak sorába, 1941 júniusában önként a frontra ment, és a harcok során súlyosan megsebesült. Később tagja lett a fronton szerveződött színtársulatok egyikének. Elvégezte a Gorkij Irodalmi Főiskolát. O A Központi Gyermekszínház mutatta be Jejo druzja ('Az ő barátai', 1949) és Sztranyici zsiznyi ('Életkönyv', 1953) c. darabjait. Már ezekben a művekben körvonalazódik az író érdeklődési köre, stílusa. Jellemző a mindennapok eseményeinek pontos, részletes leírása. Műveiben megmutatkozik a mindennapok igazságának szeretete, a hangzatos szólamok iránti ellenszenv, a fiatalkori személyiség iránti érdeklődés. Az évek során Rozov számtalan színpadi szerepet teremtett, minden esetben úgy választva ki hőseit, hogy azok minden egyes darabjában egykorúak és egy társadalmi rétegből származók legyenek. Ily módon próbálta megfoghatóvá, érzékelhetővé tenni ugyanazon korosztályba tartozó, de különböző generációbeli fiatalok problémáinak, erkölcsi értékrendjének változásait. Andrej a maga bizalmatlanságával, tapasztalatszerzési vágyával a V dobrij csaszl (1954: Benedek A., Felnőnek a gyerekek, 1960; bem.: József Attila Színház, 1959. nov. 28.), Oleg, aki naivan küzd a kispolgárság ellen, a V poiszkah radosztyi (1957: Hernádi L., Boldogság, merre vagy?, 1959; bem.: uo., 1958. okt. 10.), a kimérten védekező Szlava Zavarin a Nyeravnij boj (1960: Benedek A., Udvarol a gyerek, uo., 1961. nov. 24.), a szkeptikusan támadó Vologya a V doroge (1962: uő, Úton, szolnoki Szigligeti Színház, 1965. máj. 13.) c. darab főhősei: ők mindannyian, a múlttal való leszámolást követelő ifjúság maximalizmusá-16 241