Szerdahelyi István (szerk.): Világirodalmi lexikon 12. Rjab–Sez (Budapest, 1991)
S - Sárdúlavikridita - sarebon - Saresberiensis, Johannes
SARES 1894. nov. 9.; uő és Makó L., ua., Vígszínház, 1920. aug. 25.; uők, ua., Nemzeti Színház, 1929. dec. 31.; Bajomi Lázár E., ua., József Attila Színház, 1959. okt. 16.; film: ua., R. Richebé, francia, 1941; ua., Christian-Jaque, olasz—francia—spanyol, 1961) egy történelmi vaudeville derűs színpadi jeleneteiben tálalja a napóleoni kor figuráit, problémáit. Ez egyébként egyik legjobb és legközkedveltebb műve. O Főbb művei még: Les pattes de mouche (1861: Szerdahelyi K., Az utolsó levél, Nemzeti Színház, 1861. dec. 9.; film: ua., J. Grémillon, francia, 1936); Lafamille Benoiton (1865: Csepregi F., A Benoiton család, Nemzeti Színház, 1866. máj. 16.); Nos bons villageois (1867: f-, A jó falusiak, Budai Nyári Színház, 1867. júl. 24.; Paulay E. és Szerdahelyi K., ua., Nemzeti Színház, 1901. máj. 31.); Patrie (1869: Paulay E. és Szerdahelyi K., A haza, Nemzeti Színház, 1870. jún. 24.; film: Az áruló asszony, L. Daquin, francia, 1946); Divorqons! (1880: Fái J. B., Váljunk el!, Nemzeti Színház, 1881. ápr. 3.; uő, uo., 1946. ápr. 18.; Kolozsvári A. átdolg., József Attila Színház, 1957. nov. 22.; film: Imádlak, de elválok, E. Lubitsch, USA, 1941); Fedora (1883: Paulay E., ua., Nemzeti Színház, 1883. ápr. 6.; e mű alapján írta U. Giordano azonos c. operáját 1898-ban); La Tosca (1887: Makó L., Tosca, 1907, Várszínház, 1922. márc. 24.; film: ua., S. Bernhardt, francia, 1908; ua., J. Renoir, olasz, 1940; a dráma alapján készült G. Puccini azonos c. operája 1900-ban); La söreiére (1903: Fái J. B., A boszorkány, Nemzeti Színház, 1905. febr. 24.). O Levelezését is kiadták: Correspondance (1934). O 1877-i ben az Académie franqaise tagjává választották. O Gyűjt, kiad.: Théátre complet (1934—1938). O írod.: G. Mouly: La vie prodigieuse de Victorien Sardou (1931). sárdúlavikrídita; shardulavikridita: klaszszikus szanszkrit versforma, négy időmértékes sorból álló versszak. Rímtelen. Sorainak 12. szótagja után sormetszet van. Egy sorának képlete: Példa A marutók Vándornak neje néz az útra, hol a férj majd visszatér egy napon. Bámul hosszan a messzeségbe. Jön az éj, árnyékba bújt már az út. Elbúsul szíve. Lép egyet hazafelé. Egyszerre mégis megáll, sóhajt: „Hátha e pereben ér ide?" Csak áll és vár s a távolba néz. (ford.: Weöres S.) O Rímes, szóhanglejtés-szabállyal párosított formája a thai költészetben is ismeretes (-*vannap hröt). O (—> indiai irodalmi formák) Vekerdi József sarebon: -*sharebon Saresberiensis [szareszberienszisz], Johannes; Johannes de Saresberia (latinos névforma); John of Salisbury (angolos névforma) (Old Sarum, Salisbury, 1115—1120 k.—Chartres, 1180. okt. 25.): latinul író angol prózaíró és költő, grammatikus és logikus, politikus és teológus, a chartres-i iskola egyik kiemelkedő alakja. Szegény családból származott, a helyi papnál kezdte tanulmányozni a „zsoltárokat". További tanulmányok céljából Franciao.-ba ment, ahol Párizsban és Chartres-ban még tizenkét évig tanult olyan mestereknél, mint P. Abélard (Abaelardus), Alberic de Rheims, Róbert de Melun (dialektikát), Thierry de Chartres, Guillaume de Conches, Richárd l'Evéque, Pierre Hélie (Petrus Helie, grammatikát és retorikát), Gilbert de la Porrée, Róbert Pullus, Simon de Poissy (logikát, teológiát). Papi pályafutását III. Jenő pápa alatt kezdte, akivel 1148-ban a rheims-i zsinaton ismerkedett meg. A zsinat után a pápai udvarban tevékenykedett mintegy 1154-ig; ekkor visszatért hazájába és Theobald canterbury-i érsek titkára lett. E minőségében fontos diplomáciai feladatokat oldott meg. Mint maga írja: tízszer kelt át az Alpokon, azaz diplomáciai küldetésben járt Franciao.-ban és Rómában, de Anglia-szerte is sokat utazott. Theobald halála után (1161) régi ismerőse és barátja, Thomas Becket kancellár lett Canterbury érseke, s Johannes neki is titkára maradt. A pápai udvar érdekeinek képviselete miatt már korábban is voltak vitái II. Henrik angol királlyal, de 1163-ban ezek az ellentétek annyira felerősödtek, hogy el kellett hagynia Angliát: Franciao.-ba ment száműzetésbe a rheims-i apátságba. 1165-ben Th. Becket is Franciao.-ba távozott, ahol Johannes többször meglátogatta. A formális kibékülés után 1170-ben mind Johannes, mind Th. Becket visszatérhetett Angliába. A király azonban 1170. dec. 29-én a canterbury-i székesegyházban megölette Th. Becketet. E. tragikus eseményen Johannes is jelen volt. Johannes mártírnak tekintette Th. Becketet, s ezért mindent megtett szentté avatása érdekében. 1176-ban VII. Lajos francia király támogatásával Chartres püspökévé választották. E mi-523