Szerdahelyi István (szerk.): Világirodalmi lexikon 3. F–Groc (Budapest, 1975)
F - Forteguerri, Niccoló; Niccoló Carteromaco - Fortini, Franco; Franco Lattes
FORTE Párizst (Paris sentimental, 'Érzelmes Párizs', 1902; a Francia balladák 6. kötete) énekelte szeretettel. A szentimentális természetkedvelós mondatta vele: ,,Úgy szeretném ujjaimmal cirógatni a természetet, mintha álmaimra visszhangzó szép hangszer lenne". Líraitörténelmi színműveket is költött. O Magyarul: 1 vers (Radnóti M., Munka, 1936, 2,); 5 vers (Justus P., Kosztolányi D., Kassák L., stb. Francia költők antológiája, 1962); 3 vers (Tóth I., Jóreggelt Párizs! Kortárs francia költők versei, Bukarest, 1969); 2 vers (Gereblyés L., Ezerarcú világ, anto., 1971). O írod.: Szabó D.: Paul Fort (Nyűg, 1912); P. Béarn: Paul Fort (1960); Gyergyai A.: A költők fejedelme. Paul Fort francia költő nekrológja (Nagyv, 1960, 6); Bajomi Lázár E.: Meghalt a francia költők fejedelme (Él, 1960, 18.), A. Salamon: Paul Fort curieux homme. Dates d'une vie (Les Nouvelles Littéraires, 1960, 1704.). Bajomi Lázár Endre Forteguerri [fortegverri], Niccolö; Niccolő Carteromaco; Nidolmo Teseo (írói nevek); (Pistoia, 1674. nov. 6.—Róma, 1735. febr. 17.): olasz író. Nemes pistoiai családból származott; Pisában jogot tanult, majd Rómában teológiát; itt szentelték pappá. Pápai legátusként több évet töltött Spanyolo.-ban, majd kanonok lett, élete vége felé a Propaganda Fide hivatal titkára. Az Arcadia akadémia tagja volt Nidalmo Teseo néven; római palotájában neves költők és művészek találkoztak. Az ő szórakoztatásukra rögtönözte a költő-főpap 1716-ban — fogadásból egy nap alatt — főművének, a Ricciardetto c. lovageposz-paródiának első énekét. Több megszakítással 1725-ig dolgozott rajta, és 30 énekre egészítette ki, de nem szánta nyilvánosság elé; halála előtt többi iratával együtt elégette, és csak egy szerencsésen fennmaradt másolatát adhatta ki Pitteri 1738-ban a költő görögösített nevén (Carteromaco). A gördülékeny versekben írt, a legvalószínűtlenebb túlzásokkal parodizáló komikus eposz nemcsak a haladó lovagepikának adta meg a kegyelemdöfést, de maró szatíráját mutatta fel a korabeli társadalomnak: az arisztokráciának, a női divatnak, a pápai kúriának és az Arcadia akadémiának is. Capitoli ('Kapitulumok', kiad. 1765) c. komikus, játékos verseiben önéletrajzi elemek ötvöződnek a pápai kúria elleni szatírával. Húsz latin nyelvű állatmeséje közül 9 versben készült (kiad. 1895). Lefordította ezenkívül közepes színvonalon endecasillabo sciolto-kh&n Terentius komédiáit (kiad. 1736). O írod.: L. Palumbo: II „Ricciardetto" di Niccoló Forteguerri (Gymnasium, 1955). Tótfalusi István Fortini, Franco; Franco Lattes (eredeti név); (Firenze, 1917 — ): olasz költő, kritikus, publicista. A szülői házban, majd firenzei jogászként A. Capitini és G. Calogero előadásaiból nyerte az irodalmi antifasizmus első impulzusait. 1940-ben a G. B. Vicari-féle kis római Ansedonia, ill. az abból lett Leltere d'Oggi folyóiratnak dolgozott; ebből 1941 nyarán nevezetes különszámot csináltak hárman M. Alicatávol és G. Pampalonival, élén Non siam disposti ('Nem vagyunk hajlandók') c. közös vezércikkükkel. Ekkor vált ki a firenzei ermetismo (-*hermetizmus) költői iskolájából, és lett maikodóvá kezdetben liberális, majd marxista ideológiájú antifasizmusa. A fasizmus átmeneti restaurálása után átszökött Svájcba, ahol az ottani olasz nyelvű lapok, a zürichi L'Avvenire dei Lavoratori és a luganói LÁbera Stampa közlik első s máris roppant hatású antifasiszta verseit. 1944-ben a felső-itáliai Valdossola tájain a partizánhadsereg tisztjeként harcolt a fasiszták és nácik ellen. 1946 — 1947-ben a központi szocialista pártlap, az Avanti! hasábjain országos nevet vívott ki mint félelmes tollú publicista, aki a publicisztikát s a kritikai munkát ezután A. Moravia folyóiratában, a Nuovi Argomentihen s azóta is a progresszív olasz sajtó vezető orgánumaiban folytatja. O Életrajza, fejlődésének állomásai nemzedékében tipikusak, s a típusból ő emelkedett az olasz ellenállás legnagyobb költőjévé. Az a három verseskönyv, amely Fortini költészetének teljét adja — Foglio di via ('Menetlevél', 1947); Agónia di Natale ('Karácsonyi agónia', 1948); Unafacile allegória ('Jíönynyű allegória', 1954) — méltó és maradandó szó arról, amit 1943 —1945 között az olasz nép vállalt, győzött s szenvedett. A műfordító Fortini pontos tolmácsa nemcsak Eluard-nak, hanem újabban B. Brechtnek is, valamint A. Gide és M. Proust prózájának. O Egyéb művei: Dieci inverni ('Tíz tél', napló, 1958); Poesia, ed errore ('Költészet és tévedés', tan., 1960); Profezie e realtá del nostro secolo ('Századunk jövendölései és valósága', tan., 1966). O Magyarul: 2 vers (Rónai M. A., Nyolc évszázad olasz költészete, anto., 1957); 1 tan. (n. n., Igaz Szó, 1957, 5.); 6 vers (BitteiL., Képes G„ Rába Gy., Nagyv, 1959, 3.): Franco Fortini — József Attiláról (Nagyv, 1959, 9.);2 vers Képes G., Olasz költők antológiája, 1966). O írod.: L. Russo: La letteratura della Resistenza (De vera religione, 1946); E. F. 284