Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)

V. A trochaikus versek

BÚS MAGYAR ÉNEKE Páros rímű tizenhatosai, pontos metszetei hangsúlyos formára utalnak.14 Mindazonáltal ennek a sorfajnak trochaikus hagyo­mányai is vannak. Ilyen formára íródott Babits Párna és nyolcasokra szedve — A Szibinyáni Jank is. A Bús magyar éneke tőszomszédságában is találunk időmértékes tizenhatoso­kat, pontos metszetekkel, a choriambikus Várakozást. Az első sor (Száll az ének a mezőnek, esti szellő hollószárnyán) Arany szép trocheusversének, A lejtőnek kezdő képére utal: „Száll az este. Hollószárnya megrezzenti ablakom!” Az Arany-vers rit­musa is rokon a József Attiláéval: sorvégi szünettel kiegészülő 15-ös, egy nyolcasra és egy hetesre bontva, költészetünkben - József Attilánál is — gyakori. (Az első trochaikus vers köl­tészetünkben Ráday Gedeon Tavaszi estvéje, valamint Virág Benedek több mint 90 sora szintén tizenötös.) A versben még egy kép -- ismeretlen menyasszonya tört liliom, olyan halvány — is Aranyra emlékeztet. (Ehhez kapcsolódva szeretném felhívni a figyelmet József Attila-filológiánk egyik sürgősen pótlandó hiányosságára. Eddigi kutatásaink csaknem maradéktalanul feltárták a pályakezdő József Attilának a kortárs-lírába ágyazódó gyökereit, de nem eléggé tisztázott még az, hogy hatottak-e klasszikus költőink is az annyira fogékony fiatalra.) A Bús magyar énekét, melyben a kétszótagos egységeknek 47, a sor­záróknak pedig 75 százaléka trocheus, Szabolcsi Miklós is idő­­mértékesnek tartja: ,,. . . a Bús magyar éneke kemény zengzetű trocheusait, amelyet talán Poe A holló ja formájából alakított”.15 HIMNUSZ A BORHOZ A trocheusok százalékaránya 63, a sorzáróké 81. Ölelkező rí­mek. A költő egyik legszabályosabb trocheus-verse. Egy Vörös­­marty-reminiszcencia a trocheikus A vén cigányból: „Véred forrjon, mint az örvény árja” - „Vérem forrjon véled össze”. NYOLCESZTENDŐS LÁNYOK Vitathatatlanul trochaikus. A verslábak 49 százaléka trocheus, 12 sorzáróból pedig 11. Rímképlete sem magyaros: a, a, b, c. 14 Horváth János: i. m. 200. 15Szabolcsi Miklós: Fiatal életek indulója. Bp. 1963. 372. 164

Next