Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)
VI. A klasszikus metrumok
A négyszótagos sorokat joggal tarthatjuk choriambusoknak, annál is inkább, mert a költő nem olvasztja egybe az egymást követő négyszótagos sorokat: Márta, hajad, bronz-ajakad . . . illatozó, vészt okozó . . . Megremegő, hű szerető . . . édes ölön, rózsatövön . . . Retten a lomb, zöldéi a domb . . . reppen a szél, csókra beszél. . . véle dalol itt valahol. . . Csend, Kicsi, csend! Így, ez a rend — ... Az enjambement-ok térhódításának korában a rövid, négyszótagos sorok ilyen következetesen önálló ritmikai és gondolati egységbe különítését döntő érvnek tekinthetjük mind Szabolcsi valcer-hipotézise, mindpedig a choriambusok mellett. Más kérdés, hogy a magyar versolvasó choriambusnak hallja-e a ritmust. Erre nemmel kell felelnünk. Költészetünkben a choriambus olyan ritka, hogy csak markáns, egyértelmű ritmikai formáját érzékeljük. Itt viszont a két rövid sor, összesen nyolc szótag újra meg újra daktilusokba olvad. Megnehezíti a choriambus kihallását az is, hogy a 16 choriambus sorból hat rövid szótaggal végződik, és csak sorvégi helye következtében válik hosszúvá, nem zárva a sort olyan határozottan, mint a termér szeténél fogva hosszú szótag. A Várakozást tiszta choriambusokban írta, amire nem ismerünk más példát költészetünkben. Arany sűrűn tűzdelte choriambusokkal a Toldi szerelmét és a Buda halálát, de ezekben a choriambusok egy-egy hatszótagos hangsúlyos egységbe illeszkednek bele, nem az önálló ritmikai funkció, hanem a szimultaneitás igényével. A Várakozás choriambusai is hosszú lassú sorokat alkotnak. A tizenhat szótagos sorok a choriambusok folytán két nyolcszótagosra feleződnek. A főcezúrát a mondatszerkesztés is segít kiemelni: a 12. sorból kilencben van írásjel a nyolcadik szótag 12 Szilágyi: József Attila 177