Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)
VII. A szonettek
Horváth István Károly a Hazám első szakaszát elemezve helyesen állapította meg, hogy a versen többé-kevésbé következetes hangsúlyrend vonul végig.27 A költő nyilván azért választotta a négyes és ötödfeles jambust, mert a nyolc-, illetőleg kilencszótagú sor ellenállás nélkül engedi magát hangsúlyosra átjátszani. A vers jambikus alaplejtésére kemény, hangsúlyos szólamok épülnek, és a kettőnek váltakozva viliódzó, hol egybesimuló, hol egymást keresztező ritmusa érzékletesen festi alá a drámaian feszült és tömör jelenet- és képsort. Hogy mennyire óvakodott József Attila a vers ritmusának sima jambusra való átcsúszásától, azt szépen bizonyítja a hetedik rész. Ennek első hat sorában 10 a jambus, a záró hat sorban mindössze egy. Hasonló folyamatot észlelhetünk a Meghalt Juhász Gyula c. versben. Az első két szakaszban a verslábaknak éppen a fele jambus (32 — 16). A harmadik strófában már csak negyede (12 3). A negyedik strófában pedig már csak egy jambus van: „Fölmondjuk sok szép versedet. Mosdatnak most. Anyád sirat s társadtól jön egy sírirat.” Hogy ez mennyire nem véletlen, egyedi jelenség, azt jó néhány vers bizonyítja. A Nem emel fölben szakaszonként így alakul a jambusok száma: 7—7-6—8—1, a Megméressélben: 6-7-7-5-6-3, a Bukj föl az árból c.-ben: 8-6-5-7-6-2, Az árnyékokban: 13-8, a Ha nem szorltszb&n: 11-9-6, a Le vagyok győzve c.-ben: 7—6—3. A jambikus lejtés háttérbe szorulását az is bizonyítja, hogy ezekben a szakaszokban növekedik a thesises jambusok száma. A „sima jambikusság” elleni ösztönös (?) tiltakozás szép példája az ugyancsak 1937-es Szürkület már idézett híres sora. A Szürkület egyike a szépen jambizált kései verseknek, a jambusok százalékaránya 49. Csak egy olyan sort találunk benne, amelyben egyetlen jambus sincs: „Még jó, hogy vannak jambusok és van mibe . . .” Horváth I. Károly megállapította idézett cikkében, hogy a Hazámban a hangsúlyok fontosabbak a mértéknél. Az első szonettnek hangsúlyképletét is megadta, ami azonban kiegészítésre szorul. Soronként ugyanis csak két hangsúlyt jelöl meg, a mellékhangsúlyokat figyelmen kívül hagyja. Ennek a kéthangsúlyos felfogásnak azonban főhangsúlyok is áldozatul esnek. t / / / „Ereztem, bársony nesz inog . . . s háltak az uccán. Rámcsapott.” Horváth kijelölése szerint a „bársony” és az „uccán” 27 Horváth I. Károly: József Attila és a klasszikus metrum. ItK 1956. 186—187. 213