Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)
III. A polifonikus versek
III. A POLIFONIKUS VERSEK A pályakezdő József Attila, a nyugatosok hatására, a zárt formákkal kísérletezik, nemritkán szabatosabban, ritmikailag precízebben, mint mesterei. Később a kor divatjának, mindenekelőtt a német expresszionista költészet baloldali csoportjainak nyomán a szabadversekben véli megtalálni költői mondanivalójának adekvát keretét. A húszas évek végén egyszer és mindenkorra felhagy a szabadversek írásával és a hagyományos formákhoz tér vissza. Mindazonáltal úgy érezte, hogy a hagyományos formák, mindenekelőtt a magyaros-hangsúlyos és a jambikus, nem képesek maradéktalanul magukba foglalni mindazt, amit a költő versbe akart önteni. Már 1930-ban megkísérli a szabadvers és a hagyományos formák egyes elemeinek társításával teremteni új formát. így keletkezett a ritmikailag is rendkívül érdekes vers, a Tömeg. A vers a periodikusság elvetésére épül, de nem öncélúan. Sok benne a szabályos trochaikus, illetőleg jambikus sor, sűrű rímek fékezik az áradást. A vers formai lényege: a perioditást elvető expresszionista szabadvers kereteibe kényszeríteni a hagyományos építésű egyes sorokat. Ez a versépítés már a századfordulón, a legkülönbözőbb új irányzatoknál is gyakori volt. Nyugaton a belga Verhaeren volt ennek a felfogásnak egyik reprezentatív képviselője. Nálunk, a nagyok közül Ady honosította meg (A menekülő Élet; Gálás, vasárnapi nép; A föltámadás szomorúsága stb.). Elvileg hasonló problematikájú a más utakon járó 1931-es kísérlet, a Szocialisták is. Ebben Walt Whitman biblikus gondolatritmusainak mintájára építi a verset. De az egyes sorok terjedelmi kilengése meg sem közelíti a Whitmanéit, a vers főrészében a sorok azonos szerkezetűek, a rímeknek is fegyelmező erejük van. Ilyen előzmények után született meg az első polifonikus nagy vers, a Külvárosi éj. KÜLVÁROSI ÉJ 69 A mellékudvarból a fény hálóját lassan emeli,