Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)
Bevezetés
BEVEZETÉS Verstanirodalmunk az elmúlt két évtizedben számos jelentős munkával gazdagodott. Ezek a tanulmányok a verstan általános kérdéseivel, elvi alapjaival foglalkoznak, új irányt és lendületet adva a magyar ritmikai kutatásoknak. A kutatás kiterjedt olyan régtől elhanyagolt kérdésekre, mint vers és zene kapcsolata, a magyar ritmika európai kapcsolatai és hagyományai, leggyakoribb ritmusfajtáink meghatározása és rendszerezése stb. Ennek a munkának első szakasza nagyjából lezárult, mégpedig hézagpótló, európai színvonalú eredményekkel. A soron következő főfeladat most már ezeknek az eredményeknek gyakorlati alkalmazása, felhasználása. Tanulmányom írásakor kettős cél elérésére törekedtem. Egyrészt regisztrálni akartam József Attila időmértékes ritmusait, sorfajait, strófaszerkezeteit, rímelhelyezéseit, mindenekelőtt pedig a mértékes keretek közül kicsengő hangsúlyviszonyait. Ez a leíró jellegű regisztrálás azonban csak a további vizsgálatok feltételeit teremtette meg. Főfeladatomnak azt tekintettem, hogy a verselést az alkotás esztétikai egészének szerves részeként vizsgáljam, vagyis azt, hogy mi a verselés szerepe, funkciója József Attila költészetében. Következetesen tartottam magam a funkcionalista szemlélethez. Azt igyekeztem felderíteni és a lehetőségekhez mérten rekonstruálni, hogyan választotta, alakította ki a versbe fogalmazódó költői élmény a megfelelő ritmust. Vizsgálataim főirányát maga József Attila jelölte ki: ,,A magyar vers ma kétféle: 1. hangsúlyos; 2. időmértékes. Igen ám, de miben különbözik egymástól a kétféle verselés? Hiszen a hangsúlyos versben is van időmérték, amely lényegesen befolyásolja a vers zeneiségét; de az időmértékes versben is érvényesül - zenei módon - a hangsúly. Versünk valódi zenéjét minden esetben a kettő ölelkezése teszi.” Jó vershalló fül azonnal megállapíthatja, hogy József Attilánál a hangsúly rendek nem alkotnak a mértékkel ellentétes lejtésű vonulatokat, mint például Adynál. Az ő verszenéjében valóban egybeölelkezik mérték és hangsúly. Pontosabban: a hangsúlyrendeknek mértéknyomatékosító szerepük van; az ő költészetében a hangsúlyok erőtelje-7