Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)
III. A polifonikus versek
melankolikusan, elégikusan lágy, de lágysága kemény elviségből sarjad. Olyanfajta világnézeti és esztétikai halmazállapot, sőt életforma, amilyent Ady fogalmazott meg, Ilosvai Selymes Péterre emlékezve: Lágy keménység és kemény lágyság. Maga a cím is sokatmondó. Ókori dallamos szó, amelynek poétikai eredetét már Horatius sem ismerte. Szomorúság, bánat, melankólia, belenyugvás a belenyugodhatatlanba, többnyire visszatekintés a múltba — ezek a műfaj legszokványosabb jegyei. A cím jambikusságát a hasonló típusú „alacsonyan” sor tudatosítja fülünkben. A cím hangulatának megfelelően ólmos az ég, szomorú a táj, alacsonyan leng a lélek. József Attila verse azonban nem szokványos elégia. Nem belenyugszik származásába, sorsába, hovatartozásába, hanem vállalja azt. Öntudatosan, kemény elszántsággal. Vállalja az elviselhetetlent, azt, ami a nép, az osztály életében minden szörnyűsége mellett is csak átmeneti, de a költő egyéni, saját élete nem lendülhet túl rajta, mint a közösségé, ahová tartozik. Vállalása az elviselhetetlennek: ez az ellentét teszi lehetővé, tehát az adott körülmények között szükségszerűvé az elégiának expresszionista keretekbe foglalását, a strófaszerkezet és a rímelhelyezés kötetlenségét, a ritmus gazdag, változatos sokszólamúságát. Az első sor franciás alexandrinként indul. A cezúra után azonban váratlan anapesztus következik, amit újra jambus vált. A második sorban már megtörik az időmérték. 3-3-3 osztású hangsúlyos kilencesre emlékeztet a sor, erre a költészetünkben (népköltészetünkben is) ritka formára, amelynek egyik klasszikus példáját Szabó Lőrinc adja: Szeretlek, szeretlek, szeretlek, egész nap kutatlak, kereslek, egész nap sírok a testedért . . . Zaklatott, ideges ritmus ez; gyorsasága ellenére is töredezett. Maradéktalanul adekvátnak érezzük a Szabó Lőrinc-i szenvedélyes érzékiséggel. De vajon ráhangolhatjuk-e József Attila elégikus sorát, ilyenformán: füst száll a / szomorú / táj felett ? Nyilvánvalóan nem, hiszen az így értelmezett ritmus nem felelne meg a sor érzelmi tartalmának. Az ólmos ég és a szomorú táj között szálló füst mozgása nem fejeződhet ki a 3-3-3 töredezetten gyors, ideges zaklatottságában. Ez a sor csak értelem szerint olvasható: „füst száll / a szomorú táj / felett”. A vers 101