Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)
III. A polifonikus versek
tehát kiejtési időtartama azonban nem ilyen hosszú. A 12 szótagból 7 rövid, ami gyorsítja a ritmust, tehát rövidíti a kiejtési időtartamot. A viszonylagosan gyors hosszú sort viszonylagosan lassabb 8 szótagos követi. Az első sor négy gyors jambusa közé egy még lendületesebb anapesztus ékelődik, a másodiknak indító anapesztusát viszont spondeus fékezi. Hangsúlyrendjét tekintve az első háromütemű, 5-3-4 tagolással, a második szintén háromütemű, de 2-3-3 tagolással. A következő két sor párhuzamosan az előzőkkel alkot ellentétet egymással. A vers epikus lelassulását ritmikai változatosság is gátolja: a 46. sornak megfelelő 48. annak tizenkét szótagjával szemben csak kilences, hangsúly rendjét tekintve gagliardikus, a 47.-nek megfelelő 49. szintén nyolcszótagos, de nem jambikus, hanem hangsúlyos. Majd a nő emlékalakjának konkrétebb felidézése következik, élénkebb ritmikai variációkkal. Az 51. sor például könnyű jambusokon iramlik, a hangsúlyos 53.-at viszont a rövid szótagok halmaza gyorsítja. A záró sor föl-földereng — hangulatának megfelelően ismét jambikus. Kiss Ferenc tanulmánya a „világos” magánhangzójú rímszavak — cseng-leng-kezed-erezet -dereng — hangszimbolikájára hívja fel a figyelmet.24 Az oly sokat vitatott negyedik rész főmotívuma a biológiai képsor. A vers olvasmányélményen alapuláeának már az is ellene szól, hogy a biológiai hasonlatok csak a 63. sorban kezdődnek, és ezt nyolc átmeneti sor készíti elő. A negyedik rész első két sorában, az anyag, metsz és alakít szavak jelzik a hangulati változást, de ezt újra hagyományosan „költői” szavakkal és kifejezésekkel oldja fel József Attila: lélek, fény, ámulat, tünemény, köd, lankás táj. A konkrét anatómiai elemzést pedig a biblikus terminológiával fogalmazott megismerés vezeti be. Ez a már-már túlságosan kimunkált átmenetesség lelassítja az eddig töretlen ívű verset. A költő mégis úgy érezte: szükség van erre a nyolc sorra. A melankohkusan lágy szerelmi emlékezés nem csaphatott át hirtelen a vágyba, amelyet József Attila a nagy leíró részben is csak megsejdít, de nem ábrázol. Csak körbejárja a vágy objektum-centrumait. A bevezető nyolc sor első személyes. Utána, 26 sorra, eltűnik a költő, hogy ő maga se zavarja az annyira merész kísérletet: a szeretett női test funkcionális működésének ábrázolását, a szerelmi vallomás rangján és igényével. A tegezés jelzi, hogy ő is jelen van. 24 Uo. 94. 117