Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)
I. A jambikus versek
beszédre, azt Grammont is megerősíti.”6 Ez a szerep azonban csak módosító jellegű volt, amire a továbbiakban még visszatérünk. A jambusok fellazulásával azonban a hangsúlyok egyre jobban kihangzottak a nem ritkán alig-alig emelkedő tendenciájú jambikus ritmusból. Minthogy a jambikus sorfajok rendszerint legalábbis külsőleg, kereteikben — egybeesnek valamilyen magyaros -hangsúlyos sorfajjal, a hangsúlyok szerepének megnövekedésével az elbizonytalanodó jambusi lejtés mellett könynyen érvényesülhettek a sorban az eredetileg mértéktől független hangsúlyrendek is. így szilárdulhattak meg Kiss Józsefnél, majd Advnál következetes hangsúlyrendek az ötös, illetőleg ötödfeles jambussorban, és megszületett a jambikus gagliarda. Hogy ennek valóban feltétele volt a jambus fellazítása, azt egyetlen példa is szemléletesen bizonyíthatja: Arany János Leteszem a lantot című versének hét szakaszában 21 ötödfeles, tehát kilenc szótagos jambussor van. Ebből a 21 sorból mindössze négy gagliardizálható, ami nyilvánvalóan szándéktalanul esetleges. Kiss Józsefnél, illetőleg Adynál kivirágzik a tudatos hangsúlvrendekkel átszőtt jambussor, az úgynevezett szimultánverselés. Ettől kezdve jambikus verselésünk vizsgálati főszempontja csak a mérték és hangsúly viszonya lehet. Ezt vallotta József Attila is. A következőkben a hangsúlyt időmértéket támogató, fokozottabban kiemelő funkciójában vizsgáljuk. Horváth János klasszikus költőink több mint száz sorával bizonyítja, hogy a magyar jambusversben már Csokonaiéktól kezdve volt a hangsúlynak mértéket erősítő szerepe. „Vörösmarty, Arany, idézett nyilatkozataikból következtetve, alighanem gyakorlatukban is tudatosan éltek a hangsúly lejtéstámogató értékével.”6 7 Horváth megállapítása jogos, annál is inkább, mert számos példával igazolja azt. Minthogy azonban egyik költő egész munkásságát sem vizsgálta végig hangsúly és mérték kapcsolata szempontjából, megfigyelésének általánosításától óvakodnunk kell. József Attila jambusverseinek ebből a szempontból történő végigvizsgálása során bebizonyosodik, hogy a költő, ösztönösen vagy tudatosan, de mindenképpen következetesen erősítette hangsúlyokkal a jambusi lejtést. Kiragadott példák helyett jambikus költészete egészének arányait kell elemeznünk, hogy a 6 Horváth János: A magyar vers. Bp. 1948. 285. 7 Horváth János: Vitás verstani kérdések. Bp. 1955. 96. 12