Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)
VI. A klasszikus metrumok
tikus jelleget ... a latin nyelv és irodalom túlméretezett tanítását”.1 Nem véletlen, hogy a gimnazista költő latin nyelvű levél írására is vállalkozott, és lefordította Szimonidész híres epigrammáját. Ez a tíz vers tehát mindenekelőtt azt a jól ismert tényt dokumentálja, hogy a fiatal József Attilára hatott a kor ízlése és hogy meglepően érett technikájú verselő volt. Szemléletesebb képet, további érdekes szempontokat nyerünk a mestereivel történő egybevetéssel. Ady nem írt ugyan klasszikus mértékben, de több helyütt kacérkodott a régi metrummal. Igaz, érett éveiben. Az Öreg sulianc vágyakozásának, első sora Ucenciás alkájoszi (óh, csókolt csókok, lengeteg asszonyok,) a két záró sor pedig az aszklepiadészi strófa egyik záró variánsát idézi (Mondván: „Leszek az első/Zsenge és piciny asszonyod”). A Vitéz Mihály ébresztésé ben, Csokonai ürügyén, az alkájoszival játszik, ismételten hangsúlyosra váltva a klasszikus metrumot: Szavak, akiknek Főbusza volt Vitéz S gazdag pillangó szárnyakat adott Babits első kötetében, a Levelek írisz koszorújából с.-ben, mindössze két klasszikus szerkezetű vers van: az alkájikus In Horatium és a szapphói Óda a bűnhöz. Említésre méltó, hogy Babits már ekkor sem tartja magát a metrum évezredes szigorához. Az Óda a bűnhöz c. versben a soroknak csak felét indítja trocheussal. A többiben vagy hangsúllyal pótolja az arsist (te vagy az erős, te vagy a kiváló), vagy spondeussal éri be (s korlátoltabb lant rezeg udvarodban). Kosztolányi első kötetében (Négy fal között) három alkájikus vers van: A bal lator; Pán ébredése; A határ felé. A metrumot ő sem tisztek következetesen. Pirrichiust engedélyez magának a j ambus helyett (színes szalag övedzi főmet), hosszú szótagnak veszi az „a” névelőt (A csíra mozdul, s a pihegő talaj), sőt trocheusra fordítja a sorzáró jambust (Egyszerre halkan, könnyű sietségbe/,). Juhász Gyula pályakezdő három évében mindössze egyszer kísérletezik klasszikus metrummal, a Rousseau-ként . . . disztichonjaival. Ö is a korban szokásos lazasággal kezeli a klasszikus formát. Sorozatosan léptet rövid szótagot, még hangsúlytalant is, a hosszú helyébe: Barna leány s szőke, rózsás köd fényiben úszók . . . Sok dereCos ifjú, kiknek a társa valék . . . Kik nevük 1 Jóború Magda: Élet is iskola. Bp. 1961. 47. 175