Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)
II. Az anapesztusok funkciója
dekes és termékeny ellentétet képeznek a vers belső logikájával, a gondolati és érzelmi anyag szilárdan épített rendjével. Itt az anapesztusok a gyors jambusokon közelítő forradalmi rohamot készítik elő: Nedves, tapadós szeled mása szennyes lepedők lobogása, Még inkább illik a párhuzam a Téli éjszaka anapesztusaira. A vers szerkezetét, belső művészi logikáját Szabolcsi Bence Bartókéval rokonit ja,12 ugyanilyen joggal merül fel itt a tudatosan variált, áthangszerelt Verhaeren-motívumok vizsgálatának igénye. Ezeknek részletes elemzésére később még visszatérünk, itt most csak annyit, hogy a verhareeni zenei szerkesztésmód, amely „szabálytalanul” variálja ugyan a kötött mértéket, de mindig annak keretein belül marad, konkrétabban közelséges József Attila művészi és emberi felfogásával, mint a teljes széthullásba divergáló expresszionista szerkesztésmód és forma. A Téli éjszaka ban észlelhetjük legteljesebb megnyilvánulását a győztes akaratnak, amely a mérték kereteibe szorította a kor művészi lázadásának feldúlt és szétdarabolt vagy erőszakkal egybehegesztett ritmikai és szerkezeti elemeit. A vers zenéje újra és újra más és más ritmusban és strófaszerkezetben, rímelhelyezésben lendül előre, és mégis mindvégig jambikus. Ezt a jambikus ritmust szilárdítva töri minden egyéb dallam-elem. Az anapesztusok is. A legpregnánsabban a három, töredékrefrén mutatja ezt: a sárga éjszaka fénye a téli éjszaka fénye a merev éjszaka fénye Egyértelműbb az anapesztusok szerepe A város pereménben. Aprózva gyorsítják a ritmust, mint a skót balladák példáján annyi versben. De itt is felfigyelhetünk arra a ritmikai jelenségre, ami Kiss József bátor találékonysága nyomán Adynál teljesedett ki, a gagliardizált jambus anapesztussal variálása. Hiába / törli II a, bú I szivünkről... Papok, / katonák, // polgárok / után Ebben az anapesztusokkal sűrűn tűzdelt ódában jó néhány páros sor pyrrichiusz-halmazzal zárul: „beomló alkonyokon”, 12 Szabolcsi Bence : József Attila „dallamai”. Vers és dallam. Bp. 1959. 206—207. 68