Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)
III. A polifonikus versek
idézi a verssel kapcsolatban József Attila híres megállapítását: „Csak disszonancia által lehetséges alkotás. A konszonancia nem egyéb megértett disszonanciánál.”13 A vers elején az egyén és a táj disszonanciája fogalmazódik meg: Légy fegyelmezett! Az egyén mintegy ellenpontként áll szemben a tájjal, mikrokozmosz a makrokozmosszal. Ellentétben a hagyományos tájversekkel, amely egyén és táj maradéktalan azonosságára épül, mint például Petőfi költészetében. Ez a disszonancia ritmikailag is megfogalmazódik. Ebben találjuk magyarázatát annak az annyira ritka ritmikai jelenségnek, hogy a jambikus alaphangú vers hibátlan trochaikus sorral indul. A sorzáró csonka ütem keményen koppanó kettős ,,t” hangja is hozzájárul a sor elkülönüléséhez, a disszonanciát hangsúlyozó határvonal meghúzásához. Erre már az első olvasásra szembeötlő tény is felhívja figyelmünket, hogy a sor mintegy önálló versszakként különül el az utána következőktől. A sor az egyén és világ az adott korban tragikusan szörnyű konfliktusának művészien mély átélése, amely néhány év múlva annyi versében, legplasztikusabban talán a Ki-Ье ugrál a két szemem, úgy érzem címűben és a Szürkületben fogalmazódik meg. Az ismeretlen messzeségből kinyilatkoztatásként felhangzó jelszó, a törvényerejű „Légy fegyelmezett!” Radnótinak is alkotói jelszavává vált, akinek zeneiségét hasonló disszonancia fegyelmezte hexameterré és nibelung-sorrá. József Attila és Radnóti oly korban éltek, amelyben Thomas Mann Goethe-regénye vagy Sárközi Goethe- és Mann-fordítása is nyílt antifasiszta vallomás volt. Ebben a sorban az alkotás szubjektív és objektív szükségszerűsége fogalmazódik meg, a költő által szívesen használt freudi terminológiával az ösztönök szublimációja,14 a pótcselekvés helyett. Az első sor trochaikus lejtése felveti a cím ritmikai problematikáját. A verseimnek általában nincs ritmikai funkciója, akkor sem, ha történetesen jambusra vagy trocheusra szedhető. Nevetséges lenne jambikusan értelmezni az olyan címeket, mint például A négyökrös szekér („-------), daktilikus-trochaikusnak a Jókai Mórhoz-t (—„„ —„), anapesztusnak a Jön az ősz-1 (««—). Vitathatatlan azonban a cím ritmikai funkciója, ha verssor értékű, aminek leggyakoribb formája a címnek és az első sornak azonossága. Ilyen esetben a vers ritmusát a cím 13 Egy Bartók-tanulmány vázlata. Kritikai kiadás III. 277. 14 „Költőnk és Kora”. 85