Takács Olga, R. (szerk.): Mégis győztes, mégis új és magyar. Tanulmányok a Nyugat megjelenésének hetvenedik évfordulójára - Irodalomtörténeti füzetek 100. (Budapest, 1980)
Sőtér István: A Nyugat korszakai
Nyugat munkatársai is — sajnos a legnagyobbnak, József Attilának kivételével, bár 1935-ig még ő is ad verset a Nyugatnak, s az Óda is 1933-ban itt jelenik meg. A két társfolyóirat semmiképp sem szakad el a Nyugattól, s mindkettő inkább túlcsordulása a magyar irodalomnak, semmint újrakezdése olyasminek, ami a Nyugatban csaknem három évtizede folyik. A két folyóirat közül egyiket sem lehet a népies, illetve az urbánus tábor birtokának tekintenünk, hacsak a Válaszba író Halász Gábort és Szerb Antalt „narodnyikoknak” nem minősítjük. A valamikor oly erőteljesen újító Nyugat a 30-as években a húsz év előtti újítást kívánta elmélyíteni, s az újabb újítástól tartózkodott. Ám a két társ-folyóirat sem engedett sokkal többet az avantgarde-nak, mint a Nyugat. A különválás valószínű okát abban kell keresnünk, hogy a Nyugat elzárkózott olyan társadalmi problémák tárgyalásától, melyek pedig egyre sürgetőbbekké váltak. Ez a sürgetés hozta létre a Szép Szót és a Választ. De ezeknek verseit, novelláit, kritikáit vissza is lehetett volna önteni a Nyugat gyűjtőmedencéjébe. Bizonyos írásaikat azonban semmiképp sem: tehát Vas Istvánnak Levelek egy szocialistához című sorozatát éppoly kevéssé, mint Gereblyés László gyári szociográfiáit — melyek érdekes módon: épp a Válaszban jelentek meg —, és természetesen a Szép Szó legtöbb cikkét sem, vagy Jékelynek azt a versét, mely Mussolini abesszín hadjárata ellen tiltakozott. A Válaszhoz tartozó Jékelynek ez a verse — a Szép Szóban jelent meg, ami ismét csak bizonyítja, hogy a három folyóirat közt nem az irodalmi irányzatok teremtettek különbséget. Babits látszólag konzervatív magatartása, mely a szellem jogaira akarta építeni a politikát, valójában már a 30-as években a fasizmus barbársága ellen védekezett — s teremtett egyenes utat a Jónás könyvéig. * A Nyugat legnagyobb korszaka kétségtelenül az első volt — valóban hősi korszaka azonban az utolsó, a Magyar Csillagé. Ennek a folyóiratnak rendkívüli és összehasonlíthatatlanul nehéz szerepét a magyar szellemi ellenállásban máig nem méltányolják igazán, sőt 2 R. Takács 17