Tamás Aladár: A 100%. A KMP legális folyóirata 1927-1930 - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1964)
A 100% története
Feladataink az osztályharcos kultúrmozgalomban című cikkében (III. évf. 7. szám. 1930. május) összegezte a kultúregyesületekben és az ezeken kívül lejátszódott eseményeket és a létrejött új helyzetben igyekezett megállapítani a tennivalókat, kijelölni a követendő utat. A kizárások révén a kultúregyesületeket ért nagy vérveszteség mellett is nyilvánvaló volt, hogy a jobboldal támadása koncentráltan irányult a 100% ellen, amelyben minden bajnak, nehézségeiknek okozóját látták. A 100% álláspontja tehát egyaránt érintette a kultúregyesületek baloldali tömegeit, valamint a saját maga által a jövőben követni szándékozott politikát. Természetesen a felvetett kérdésre csak azt válaszolhattuk, hogy „múltunkat, elveinket, az osztályharcot, a proletárérdeket” nem adjuk fel, hanem mindezekért tovább folytatjuk a harcot. ,,A kizártak, a munkásosztály kultúrfrontjának harcosai, ez időtől fogva ideológiai vezetőiknek tekintenek bennünket. Ez időtől fogva, mint vezetőknek, felelősségünk megnőtt, kötelességeink a munkásosztállyal szemben súlyosabbakká váltak, feladataink kiszélesedtek.” A fenti megállapításnak az értelmében és az előállott helyzet következtetéseit levonva, felvetettük egy önálló munkás kultúr- és sportszövetség alakítását, ahol össze kell gyűjteni a kultúregyesületekből kizárt sok száz munkást. Felhívtuk a figyelmet arra is, hogy nem szabad elszakadni a meglevő kultúregyesületektől és azok tagságától. Nyomatékosan figyelmeztettünk arra, hogy a velünk érző kultúregyesületekbeli munkások semmiképpen se lépjenek ki, — mint ahogyan erre számos példa volt — hanem dolgozzanak tovább a kultúrszervezetekben, igyekezzenek szorosabbra fűzni az ott maradt tömegekkel kapcsolataikat. A cikknek megvolt a hatása. Akadtak ugyan a kizártak között, akik elvesztették kedvüket és biztonságukat, többségük azonban összetartott, folytatták a munkát és a szervezetek keretein kívül (túrákon, előadásokon stb.) az együttműködés egyelőre változatlanul fennállott. Két — ebben az időben lejátszódott — konkrét esemény is volt ennek igen beszédes bizonysága. Egyik a 100% — utána igen híressé vált — hajókirándulása volt. Kibéreltük az egyik dunai hajót, — ha jól emlékszem, a Szent Istvánt — az akkoriban szokásos ilyenfajta kirándulás céljára. Főleg elővigyázatosságból, semmiféle előzetes propagandát nem fejtettünk ki, csupán szóbelileg terjesztettük a hajó indulásának pontos idejét. Ennek ellenére 1200 vagy 1300 ember jött el a kirándulásra, a kapitány az utolsó érkezőket már csak nagy nehezen volt hajlandó felengedni a hajóra, annyira túl volt zsúfolva. Ott voltak a 100% munkatársai, terjesztői, kórusai, a kultúregyesületekből kizárt baloldal, de ezenkívül száz és százszámra fiatal és kevésbé fiatal munkások. Eljött a kirándulásra Nagy Lajos és József Attila is. (E helyütt kell megemlítenem, hogy a 100%-nak József Attilával semmilyen kapcsolata sem volt. Többször találkoztunk, vitatkoztunk, de nem értettük meg egymást. A viták nem irodalmi természetűek, teljesen politikaiak voltak. József Attila ebben az időben idealista anarchista nézeteket vallott és alaptermészetéből adódóan tüzes hittel és szenvedélyességgel igyekezett igazáról meggyőzni. A meggyőzés kölcsönösen sikertelenül végződött. Emlékszem, egy alkalommal éjféltől reggel hat óráig róttuk az utat az Abbázia kávéház és az Ó utca között, oda és vissza, utána csalódottan váltunk el egymástól. Költészetének rendkívülisége akkoriban még csak kibontakozóban volt. 88