Tamás Attila: A költői műalkotás fő sajátosságai (Budapest, 1972)
IV. A teljes értékű költői műalkotás fő sajátságai
gyobb részének szemantikai értékéről is. Itt azonban már ha csak kis mértékben is — jelentkezik bizonyos „lazaság”, nevezetesen: az azonos hangalakú szavak esetében. Legtöbbször ugyan még szinte automatikusan, magától értetődően, de már mindenképpen az egyes befogadó dönt, a maga szövegértelmezésének megfelelően. Pl. abban a két mondatban, hogy: „a hold lágy fénye a fonál a bordás szövőszéken” (József Attila: Külvárosi éj) és „tíz holdnyi örökség lesz valaha bérem” (Arany János: Koldusének), a „hold” más-más értelmezése még — ha az összefüggések értelmezésén alapul is — automatikusnak mondható. Vegyük azonban például József Attila Biztató c. versének (nem a korábban említett Biztatónak !) az első versszakát: „Csomagodat ne bontsd ki, ha véginségbe jutsz, Azért véredet ontsd ki, amiért sírni tudsz.” Az „azért” e mondatban logikailag értelmezhető így is: ,,azért a valamiért, amiért még sírni tudsz. ..” és úgy is; hogy „azért, ha van valami, amiért még sírni tudsz, akkor mégis... ”. Leginkább valószínűsíthetőnek, illetőleg legjobbnak az az ítélet látszik, amely szerint a két jelentésváltozat együtt, egymást erősítve-módosítva van jelen (akár pl. a Medáliák 3. darabjában a „kitekint rajta és mindent belát” esetében) — ez az ítélet azonban már — éppúgy, mint bármely másik — intuitív interpretációt hordoz magában.29 A szóhangulatoknak a kérdése egy fokkal kevésbé tisztázott, a szavak asszociatív és érzelmet indukáló-kifejező erejéé még kevésbé — főképpen azért, mert itt már végképpen nem magukat az egyes szavakat kell önmagukban vizsgálni, sokkal inkább nagyobb — potenciálisan végtelen számú variációt adó — szó-konstrukciókat, hiszen mindig a bennük kapott konkrét hely dönti el, hogy az egyes szó pontosabban milyen értékeknek a hordozójaként szerepel. Ami e praktikus természetű részletmegállapításoknak az öszszességében pedig a lényeget jelenti, az — nem haszontalan 29 De vehetnénk például — József Attilánál maradva — a „Hogy fecseg a felszín, hallgat a mély” (A Dunánál) kétféleképpen értelmezhető „hogy”-át is („hogy a felszín fecseg, a mély viszont hallgat” — „hogyan, miképpen fecseg a felszín . . .”; itt az adott művön kívüli tények figyelembevétele segít az intuitív döntések közül az elsőt választani), vehetnénk hasonló példákat Petőfitől, Kosztolányitól vagy másoktól is. 170