Tamás Attila: Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig - Irodalomtörténeti füzetek 43. (Budapest, 1964)
Küzdelem egy új világképért - I. Rend a romokban
évvel később majd valóban gyökeresen új törekvésekkel lép föl. Olyan törekvésekkel, melyeket jórészt meg is valósít. De talán az ősi népdal hangját, a Petőfi—Arany-féle naiv lírai realizmus értékeit felújító, de a modern világ egészét felölelni már nem képes Erdélyi József versei is kellettek ahhoz, hogy a kor elnyerje méltó költői megfogalmazását. Egy új írói nemzedék két képviselőjének egymástól nagyon sok tekintetben eltérő, néhány igen fontos ponton mégis egymással közeli rokonságban álló életműve: Illyés Gyula és mindenekelőtt József Attila költészete végzi majd el teljesebben ezt a feladatot. József Attiláé vet majd föl több új problémát -- vegyük ezért előbb Illyés költészetét vizsgálat alá. I. REND A ROMOKBAN A dűlő-utakon, mint színfalak mögött, hol semmi díszlet csak por, huzat és egypár ingatag kellék (kereszt) és őgyelgő alak, itt ismersz engem is meg, szerelmem, itt ismered meg magad: hogyan fűzöd sorsodba sorsomat. Minden jelenség, minden mozdulat eszméim része itt: egy gondolat szerepét váró akarat, ha még lehet miért. E nép löki a vért szívembe, számba az igét. Hazugság vagyok, puszta kép nélkülük, létre nem lehelt anyag; a szívedben is csak álmod, semmiség. Testem e nép, e táj — Nem lehet szólnom, cselekednem, néma vagyok és tehetetlen, tetteim letörnek kezemről, amíg e szép anyag, amelyből formáltattam és teremtettem, talpra nem áll, hogy felnövesszen. Hosszú idő múltával a tárgyi valóság megint nem pusztán költői motívum, esetleg fénnyel, ragyogással megelevenítendő, de önmagukban művészileg holt dolgok halmaza, hanem a művészi ábrázolásnak egyik legfőbb tárgya. Hiszen mint mondja: ő maga 105