Tamás Attila: Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig - Irodalomtörténeti füzetek 43. (Budapest, 1964)
Küzdelem egy új világképért - II. A megszerkesztett rend világa
parányi rész, mely fölismeri helyét a végtelenben. Számba veszi magányát és mégsem retten meg: „üldögél”; egy kicsit már kihívó nyugalommal szemlélődve vállalja helyzetét, sorsát — maga köré tekintvén pedig elsőként látja meg tisztán érthető és mégis varázslatos szépségében ezt a fölébe hajló végtelent. Tündöklik, mint a gondolat maga, a téli éjszaka. Ismét új világ jelent meg, ismét szélesebbek ennek a világnak a határai. De másként él, másként lát az ebben a világban helyét kereső ember is. A proletárköltő tudatosan néz szembe az őt körülvevő világmindenséggel, tudja, hogy elméletileg is tisztáznia, rögzítenie kell álláspontját. József Attila így ír esztétikai vázlatában: „Ha egy osztály a maga sajátos életérzését nem képes társadalmilag, azaz művészileg kifejezni, akkor erőtlen ahhoz, hogy az egész emberiség nevében lépjen fel a történelem dobogójára.”101 Higgadt, átgondolt szavak, tudományos igényű fogalmazás — de mögötte ott az érzelmi feszültség, a konok bátorság, mellyel önmagát, egész osztályát veti a történelem változhataltan törvényeinek mérlegére. Ott a meggyőződés: vannak ilyen törvények, s ott a felelősség érzése és a közös sors hivalkodás nélküli vállalása is. Hiszen érezzük, hogy önnön költészete számára állított mércét, ő maga az, aki egy új, egyetemes világkép megalkotására vállalkozik. „Én a proletárságot is formának látom, úgy versben, mint az életben, és ilyen értelemben élek motívumaival” — magyarázza Halász Gáborhoz írt levelében.102 Az előbbi vallomáshoz kapcsolódva tisztábban érthetjük meg az itt elmondottakat, ti. azt, hogy formán ő társadalmilag meghatározott sajátos látásmódot, „életérzést” ért. A „forma” itt világnézetet is jelent: a proletariátus világnézeti formáját. — Olvassuk tovább a levelet : „Nagyon sűrűn visszatérő érzésem a sivárságé, s. . . (ti. ehhez) „jóljött” az elhagyott telkeknek az a vidéke, mely korunkban a kapitalizmus fogalmával teszi értelmessé önnön sivár állapotát.” Leegyszerűsítenénk a mondat jelentését, ha csak azt a megállapítást olvasnánk ki második feléből, hogy a kapitalizmus magyarázza meg korunkban, miért vannak sivár külvárosi telkek, mi a — maradjunk egyelőre a szónál — „sivárság” oka. Igaz, József Attila elméleti írásaiban nemegyszer fogalmaz bonyolultan — de csak akkor, ha a mondanivaló maga is bonyolult. Itt is ebben kell 101 József Attila: Esztétikai töredékek. Uo. 102 Idézi Halász Gábor, Nyugat 1938. 119