Tamás Attila: Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig - Irodalomtörténeti füzetek 43. (Budapest, 1964)
Küzdelem egy új világképért - II. A megszerkesztett rend világa
„Csillognak maguknak”. A két rövid sor még csak megrezdített bennünk egy érzést. A következő versszak ad majd nekik teljesebb értelmet, mélyebb lelki rezonanciát. A nagyszerűségen való elámulás és a döbbenet hangja egyszerre szólal meg ebben a felkiáltásban, mellyel a számára végtelent jelentő éjszakában egy nála hatalmasabb lét parányi szilánkját ismeri föl. Önmagába zárt egész, mint a maguknak csillogó (gyengébb ez a fény annál, hogy messzebbre lássák), önnön árnyékukat is szinte magukba temető kövek világa volt — de ugyanúgy csak tört része egy nagyobb egésznek. Mikro- és makrokozmoszok szilárd egységet alkotó rendszerének tudományos-dialektikus szemlélete nyer itt döbbenetesen élményszerű megfogalmazást. Itt válik először szubjektív hangúvá a vers, itt kerül jobban az előtérbe az egészet látó, észlelő ember is: a „hull le ránk” a fölismerés hirtelen ránkszakadó terhét is érzékelteti. A végtelenbe tágult képet József Attila itt nem zárja le szilárd zárókővel. Az élmény nagyobb volt annál, hogy mindjárt úrrá lehetett volna rajta.105 De ellen-pólusként már ott az ember, aki szembenéz vele, s a teljes, bénítóvá nehezült sötéttel a fényt, a tiszta látás-érzés vágyát szögezi szembe. Megjelenik nagy 'tájverseinek jellegzetesen szép mozzanata: a magános, éber virrasztás. Láttuk tehát: József Attila tisztán, végig belátható vagy elszórt fénypontoktól részekre tagolt tájain egyfajta szilárd rend elemei jelennek meg. Már Ady és a modern lírikusok költészetének vizsgálatakor láttuk, hogy bennük a korábbi rend, a szilárd szerkezet többnyire mindjobban fellazult. Különösen szemléletesen mutatkoznak meg ezek a törekvések egy másik művészeti ág: a festészet világában, s éppen ezért a vele szemben támadó ellenhatás is itt jelentkezik először. Cézanne az, aki itt elsőként szögezi szembe a lényegmegragadás igényét azokkal, akik — minthogy az adott polgári élet számukra nem ad igazi, lényegi szépséget — a felszín itt-ott megcsillanó részeinek minél költőibb megfogalmazásában kerestek menedéket. Egy újszerű, a korábbinál szilárdabb, többnyire az ábrázolt dolgok lényegéből fakadó benső kompozíció törvényeit kifejezve szerkeszti meg szinte mértani pontossággal vásznait, s vallja: „úgy kell festenünk, ami előttünk van, hogy benne legyen mindaz, ami körülöttünk történik”. Saját szavai is elárulják, hogy e mögött az első pillantásra csak formai probléma mögött társadalmi vonatkozások 1115 Lehetséges az is, hogy József Attila nem tekintette befejezettnek a költeményt. Erre utal esetleg a korábbi kiadások-adta cím (Vázlatok a külvárosi éjhez), ihletve a kézirat oímnélkülisége is. 120