Tamás Attila: Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig - Irodalomtörténeti füzetek 43. (Budapest, 1964)

Küzdelem egy új világképért - II. A megszerkesztett rend világa

„Nagy éjszakába mintha hullnánk, ... új időbe, Új létezésbe, új jelenbe. . . Hajts, hajts. A múltba, ifjúságba” — menekült néhány évtizeddel korábban a jelen prózája elől Ady. „Fölkereshetnéd ifjúságod” — próbál egy pillanatra József Attila is emlékei közé menekülni a valóságból, hogy „egy ki szabadságot” képzeljen magának. Mintha ki akarna törni a fegyelem önmaga által kimon­dott parancsszava alól, mintha el akarná felejteni: „a nyár ellobbant már”. De épp a drámai fölismerés tudatosítja majdkülönös élességgel a valóság törvényeit: tér és idő megbonthatatlan rácsai közé zártsá­gát. „Csak képzetet lehet feledni” — döbben rá apokaliptikus képek iszonyát kifejező sorai után. „A múlt tüntető menete elvonult, a lomb lehullt, s a fájdalom ágai benned, mint mindenkiben, elköve­­sedtek az aláomló évek, évadok, rétegek, szintek és tagok óriási nyomása alatt” — magyarázza majd higgadtabb bölcselkedéssel Babits Mihálynak az előbbivel rokon versében. (Eszmélet, Magad emésztő.. .) Az időt csaknem mindig plasztikusan jeleníti meg, anélkül azonban, hogy költői eszközül valamiféle szimbolikus for­mához, megszemélyesítéshez folyamodnék. Éppen ezért képes erre, mert nála az idő nem egyéb, mint a mozgás, az anyag változásának formája; a múlt: változások eredményeképp létrejött, újabb vál­tozásoknak viszonylag kevéssé alávetett anyagi formák összessége.121 „Csillan anyüzsögő idő korállszirtje ,a holt világ, a nyírfa, a bérház, a nő az áramló kék égen át.” Tér- és idő-viszonyok kifejezésére nem­egyszer jelennek meg egyazon formaelemek. Mint az anyagi világ­ban, József Attila költészetében is egy a kettő. „A világ ág-boga” éppúgy tér —, mint időbeli jelenség, akárcsak az,,idő korállszirtje”; az évek alatt nagyranőtt nyírfa, a bérház nemzedékek nyomait falain viselő építménye. A Téli éjszaka ismeretlenjéből jött vonata az időt is újból mozgásba hozta, az Eszmélet utolsó szakasza pedig közvetlenül is megfogalmazza ezt az egységet: Vasútnál lakom. Érre sok vonat jön-megy, és el-elnézem, hogy’ szállnak fényes ablakok a lengedező szösz-sötétben, így iramlanak örök éjben kivilágított nappalok, s én ülök minden fülke-fényben, én könyöklők és hallgatok. 121 V. ö. „lerakódik, mint a guanó, keményen, vastagon. Lelkünkre így ül ez a kor. . .” A külváros tárgyainak elhasználtsága is félreérthetetlenül az idő múlásának kifejezője. 10 Tamás: Költői világképek fejlődése 145

Next