Tamás Attila: Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig - Irodalomtörténeti füzetek 43. (Budapest, 1964)
Küzdelem egy új világképért - II. A megszerkesztett rend világa
I A probléma egyik legszemléletesebb magyarázatát alighanem Thomas Mann József-tetralógiájában találhatjuk meg. „József Attila ismét Dante-i, Goethe-i teljességgel szemlélte a világot ” — állapította meg már idézett munkájában Bóka László. „A művészi forma természeténél fogva univerzális, vagy az akar lenni; fogalmához tartozik az univerzalitás. . . kategorikus imperatívusza” — fejtegeti Fülep Lajos.129 Ez a teljesség-, ez az „univerzalitás”-igény az, ami a megismert és meg nem ismert jelenségek végtelenjébe tágítja a művészetek világát. Thomas Mann említett művében csodálatosan fonódik össze mítosz és tudomány, mese és lélekelemzés, monda és történelem. Szépirodalom, de egyben tudományos fejtegetés is ez a mű, mely nemcsak a mítosz ködét foszlat ja széjjel, hanem ugyanakkor a valóság pontos elemzése közben bizonyítja be, hogy ennek legparányibb jelensége is hatalmas, szemléletünkben ösztönösen is mitologikus színezetben megjelenő összefüggések része. Felfoghatóvá, értelmessé teszi a mitológiát — de éppígy elmondható az is, hogy mitologizálja a történelem, a lélekelemzés száraztudományos adatait. Ne felejtsük, hogy a felvilágosult, néha már túlontúl is józan Goethe főműve a régi népmondából átvett hős: Faust doktor fantasztikus, biblikus története. S láttuk a józan Arany, a felvilágosodás gondolkodóinak művein iskolázott Petőfi, a népbutító babonákat gyűlölő Ady költői világának „mitológiáját” is. Hogy szemléleti, illetőleg kifejezési mód tekintetében mennyire megmaradt bizonyos ösztönös mitologizálási hajlam az emberi tudatban, annak legszemléletesebb példája talán a diadalmas racionahzmusnak az a törekvése, hogy a francia forradalomban „az ész vallását” teremtse meg. Ha ez hosszú évezredek maradványa is, több egyszerű maradványnál. Ha nem a szűk látókörű nyárspolgári vulgármateriahzmus, hanem a materialista dialektika tudományos, modern szemléletét tesszük magunkévá, a valóság természetének kettősségével találjuk magunkat szemben. Egy igennel és egy nemmel. Azzal a ténnyel, hogy a külvilág megismerhető, mert nem állít egyetlen olyan akadályt sem elénk, mely lényegénél fogva áthághatatlan az emberi értelem számára, és azzal, hogy az ember előtt mindig végtelen sok általa még meg nem értett jelenség, összefüggés és törvény marad. S ennek a művészetben másképp kell kifejezésre jutnia, mint a tudományban. Ennek a kettősségnek az átélése lesz egyik forrása annak a sajátos, egyetemes jellegű szemléletnek, mely József Attila egyetemes igényű költészetében testet ölt. Ahogy a jeles osztrák marxista, Ernst Fischer-írja: ,,. . . egy olyan osztály, melynek rendeltetése a világ megváltoztatása, 129 Fülep Lajos: uo. 21. 151